TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A Baptista Sakkiskola reménységei a jövő bajnokai között

2017. 10. 18. 10:31 | HÍREK

Egy minapi rendkívül rangos megmérettetésen a Baptista Sakkiskola két fiatal kitűnősége, Demeter Dorina első, Csíki Endre pedig második helyezést szerzett.

A Világsakkfesztivál elnevezésű esemény részeként október 14-én rendezték meg a Graphisoft Parkban „A jövő bajnokai” versenyt, amelyen Magyarország legjobb 14 év alatti fiú és leány sakkozói, bajnokai mérték össze tudásukat. A kihívást, amelynek óriási tétje volt, nagy meglepetésre, veretlenül, 1 pont előnnyel a Baptista Sakkiskola kisújszállási versenyzője, Demeter Dorina nyerte meg és ezzel megszerezte a jogot arra, hogy részt vegyen Man szigetén az „Isle of Man 2018” versenyen, amit jelenleg a világ legnagyobb nemzetközi nyílt versenyének tartanak. Testközelből láthatja majd a világ legjobb férfi és női sakkozóit, az aktuális világbajnokokat, amely további hatalmas motivációt jelenthet a számára.

Az ugyancsak kisújszállási Csíki Endre a budapesti versenyen második lett a „jövő bajnokai” között.

A Baptista Szeretetszolgálat iskoláiban Szenczy Sándor, a segélyszervezet alapító-vezetője hirdette meg évekkel ezelőtt a sakkoktatás bevezetését, ami egyes helyeken még az órarendbe is bekerült. A sakknak közismertek a pozitív hatásai különösen az ifjúság számára: növeli a koncentráció-készséget, az önfegyelmet, fejleszti a gondos megfigyelést és észlelést, a pontos emlékezetet, a kritikai gondolkodást, a problémamegoldó képességet és a megosztott figyelem képességét. A sportágban tehetséges gyerekekkel Molnár Béla személyében nemzetközi mester foglalkozik, a baptista iskolások versenyeken mérhetik össze tudásukat az ország legjobbjaival. Az újabb eredmény is azt mutatja, hogy a baptista oktatási intézményekben bevezetett sakkoktatás és tehetséggondozás oktatási programként és sportágként is eredményes.

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE