TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Angol nyelvi tábor Nagyhalászban

2014. 07. 15. 15:53 | HÍREK

A nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskolában angol nyelvű alkotótábor vette kezdetét a Baptista Szeretetszolgálat és amerikai testvérszervezete jóvoltából. A program lebonyolítását tizenkét, az USA Észak Karolina államából érkező animátor, illetve a Szeretetszolgálat nyolc munkatársa segíti.

 

Az egyhetes tábor szervezése már a tél folyamán elkezdődött, az első küldöttség még múlt év decemberében járt Nagyhalászban, amikor a vendégek ismerkedtek az iskola tanulóival, pedagógusaival. A kedden indult program hat csoportban zajlik, napi váltásokkal. A gyermekek sportolhatnak, kézműves foglalkozáson alkothatnak, betekintést nyerhetnek az amerikai kultúrába, élő nyelvi környezetben gyakorolhatják az angol nyelvet. A vendégek ismerkedhetnek hazánk, településünk szépségeivel, kultúránkkal, a magyar emberekkel. A hét folyamán tíz hátrányos helyzetű családot is felkeresnek, akiket tartós élelmiszerekből álló adományokkal segítenek. A program zárásaként vasárnap a művelődési házban számot adnak a csoportok a heti munkájukról, a rendezvényt Pintér Béla koncertje színesíti. A műsort megtekinti Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is. Az előadás után közös ebéd zárja az eseménydús hetet, melyen a táborban résztvevő gyermekek szülei is részt vesznek.

 

Ujhelyiné Magyari Zsuzsanna

                  Igazgatóhelyettes

Csuha Antal Baptista Általános Iskola

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE