TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Angol nyelvi tábor Törökszentmiklóson

2014. 09. 03. 11:04 | SULI BLOG - TANÁROK ÍRÁSAI

Június 23-28-ig angol nyelvi tábor megrendezésére került sor iskolánkban. A Baptista Szeretetszolgálatnak köszönhetően tizenkét Észak-Karolinából érkezett önkéntes és nyolc tolmács segítette a programok lebonyolítását. Természetesen pedagógusaink és technikai dolgozóink is kivették részüket a feladatokból.

 

Tanulóink körében az érdeklődés várakozáson felüli volt, hiszen közel százan jelentkeztek, hogy egy hétig gyakorolhassák a nyelvet és ismerkedhessenek az amerikai kultúrával. Az első napon jászberényi kiránduláson vettek részt a gyermekek. A második naptól kezdve hat helyszínen folytak a játékos foglalkozások. Forgószínpadszerűen, kiscsoportokban mélyítették el tanulóink az eddig elsajátított angol nyelvi ismereteiket. Mindenki megtalálta a hozzá közel álló területeket, témákat: megismerték az amerikai szokásokat, hagyományokat, tradicionális édességeket kóstoltak meg, a sport területén csapatépítő játékokat sajátítottak el, vidám dalokat tanultak, bibliai történeteket dolgoztak fel és ügyesen kézműveskedtek. Látogatást tett nálunk a hét során Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.

 

Nagyon hasznos volt a tábor, az anyanyelvi környezetben szerzett ismereteket jól tudják hasznosítani tanulóink az életben. A nagy sikerre való tekintettel hagyománnyá szeretnénk tenni ezt a rendezvényt, mely jelentősen segíti diákjaink angol nyelvi képzését, tudásuk elmélyítését.

 

Ez úton is köszönjük mindenkinek, aki a tábor szervezésében és lebonyolításában közreműködött, különösen az Egyesült Államokból érkezett barátainknak.

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE