TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

„Bízzatok!” Központi baptista tanévnyitó ünnepség Tatárszentgyörgyön

2021. 08. 31. 16:39 | HÍREK

Jelenléti oktatással, Pintér Béla gospel énekes, előadóművész közreműködésével kezdődött el a tanév Tatárszentgyörgyön, a baptista oktatási intézmények közösségéhez legújabban csatlakozott iskolában, ahol 137 diák tanul.


Gál Dávid ügyvezető igazgató köszöntötte a megjelenteket: mások mellett Szehofner József polgármestert, Petrányiné Kocsis Márta intézményvezetőt, Papp Jánost, a Magyarországi Baptista Egyház elnökét, Dr. Szilágyi Bélát, a Baptista Szeretetszolgálat elnökét, Dr. Szabó Csabát, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási főigazgatóját, Dr. Steiner József országos hitéleti igazgatót, Dr. Kovács Géza baptista lelkipásztort, missziós vezetőt és Vig Miklós baptista lelkipásztort.

Papp János egyházelnök elsőként az új elsősöket köszöntötte, majd megköszönte azt a lehetőséget, hogy a baptisták szolgálhatnak a településen, nem csak a gyülekezetben, hanem most már az iskolai közösségben is. „Bizalom nélkül nem lehet élni. Bíznunk kell például, amikor elmegyünk az orvoshoz, amikor ő elmondja, milyen gyógyszert kell bevenni ahhoz, hogy meggyógyuljunk. Nagyszerű, hogy bízhatunk egymásban is. Köszönjük azt a bizalmat, amely a szülők és a pedagógusok részéről felénk megnyilvánul. Szeretnénk Isten dicsőségét és mindannyiunk javát szolgálni és ezt tenni úgy, hogy a település a jövőben megerősödjék. Az Isten is bizalmat kér tőlünk, hiszen a Biblia is azt mondja nekünk: bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökké.” Bízzatok az Úrban, mert aki benne bízik, azt ő szilárd jellemű emberré tudja tenni, mondta az egyházelnök, majd Isten áldását kérte a 2021-22-es tanévre.

Dr. Steiner József országos hitéleti igazgató olvasta fel azt az üzenetet, amit Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő küldött a tanévnyitóra. Ebben először saját, első tanévnyitó ünnepségén történteket idézte fel. Kiemelte: „Kívánom a diákoknak, hogy választott iskolájukban olyan alapot kapjanak – ide értve a keresztény értékeket is –, amely biztosítja a lelki növekedést, így teljesedik be a Baptista Szeretetszolgálat célja, hogy az iskola több legyen, mint iskola.” A politikus azt írta, hogy a kormány a hazafias nevelés, a családi életre nevelés értékeit figyelembe véve dolgozta ki a Nemzeti Alaptantervet, mert elhívatott a családok támogatásában: egyebek mellett ingyen tankönyvet biztosít és komolyan támogatja az iskolai étkezést is. Nyitrai Zsolt levelében megköszönte azt a rendkívüli teljesítményt, amit a korábban soha nem tapasztalt járványhelyzetben tanúsítottak a diákok, szülök, pedagógusok, majd sikeres tanévet kívánt az idén 25 éves Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeiben tanuló közel 15 ezer diáknak.

Dr. Szilágyi Béla elnök arra emlékeztetett, hogy amikor a szervezet megkapta az iskolaátvételre vonatkozó felkérést, arra gondolt, hogy van már a településen baptista gyülekezeti és szociális munka, miért ne egészülhetne ez ki iskolai tevékenységgel? Beszédében Cseh László úszót állította példának a gyerekek elé, mert „ő egy olyan sportember volt, aki elérte céljait, megvalósította álmait.”  Így folytatta: „Egy példakép, akit oda lehet állítani az ifjúság elé. Hiszem azt, hogy az a célunk, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akiket bátran odaállíthatunk példának bárki elé, mert megbízhatóak, mert szeretetteljesek.” Haitira emlékezett, egy történetet mesélt el egy szomorú kislányról, akinek meghalt az édesapja a földrengésben. „Megkérdeztem, mi az, amit nagyon szeret? Azt mondta, nagyon szeret zenélni. Azt válaszoltam, holnap vedd a hegedűdet, s játszd el a kedvenc darabodat, mutasd meg, mi az, ami igazán örömet okoz neked? Kiderült, hogy ugyanúgy összetört a hegedűje, mint ahogyan az álmai is összetörtek. Nekünk oda kell állni az olyan gyerekek mellé, akiknek összetörtek az álmai. Ma ez a kislány a baptista gyermekotthonban zenére tanít másokat. Meg lehet valósítani az álmokat, nincs olyan nehéz helyzet, amelyből ne lehetne felülemelkedni. Isten segítségével ez megtörténhet.”

Szehofner József polgármester büszke arra, hogy hívő ember.

„Az, hogy itt lehetünk, természetesen a Jóistenek köszönhető, azonban e munka mögött vannak emberi akaratok és segítségek is”, mondta a településvezető, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik azt a hatalmas munkát elvégezték, amelynek eredményeként az iskola baptista fenntartásba került. „A lakosságszám növekedett, miközben a gyerekek száma csökkent az oktatási intézményekben. Erre a problémára megoldást kellett találni, a misszió Tatárszentgyörgy megmaradása. (…) Három dolog kell az élethez: tudás, azaz tanulás, szeretet, és Istennel való foglalkozás”.  

Petrányiné Kocsis Márta köszöntője után hivatalosan is megnyitotta az idei anévet. „Úgy gondoltuk, hogy bizalmat szavazunk a változásnak. Amely kicsit más szemléletet jelent, de nem akar senkire sem ráerőltetni semmit. Mindenki megválaszthatja ezután is, hogy kíván-e bármilyen felekezethez tartozni. (…)  A közös akarat lesz majd az, amely átsegít minket az akadályokon és megerősíti azt a szemléletet, hogy a tatárszentgyörgyi gyerekeknek a tatárszentgyörgyi iskolában a helyük. Fontos, hogy nagyobb szerepe legyen a tanulásnak és a tudásnak a családok életében, s ehhez nekünk kell megteremteni a körülményeket.”

Az évnyitó Kovács Géza lelkipásztor áldásával fejeződött be.

 

   Fotók: Steiner Csilla 


 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE