TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Dr. Palkovics László oktatási államtitkár beszéde az országos baptista tanévnyitó ünnepségen

2016. 08. 31. 15:43 | HÍREK

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az idei tanévben az én szavaim nyithatják meg egy olyan iskola kapuit, ahol a mindenki számára elsajátítható tananyag mellett rengeteg emberi értékre is szert tehetnek az itt tanuló gyerekek. Az egyházak szerepe a mai világban kiemelkedően fontos, szilárd erkölcsi alapot teremt a következő generáció számára is. A vallás, a Biblia ismerete meggyőződéstől függetlenül tud iránymutatásként szolgálni a mindennapi életben, így annak integrálása az oktatásba mindenképpen olyan értékkel és emberi hozzáállással vértezi fel a gyermekeket, amely útmutatóként szolgál majd nekik egész életükben.

 

 

 

A hazai szociális intézmények fenntartása mellett 2012 óta oktatási-nevelési intézmények fenntartójaként is működik az egyház. A Magyarországi Baptista Egyház fenntartásában közel 54 óvoda, iskola kezdi meg a tanévet, ebből a Baptista Szeretetszolgálat a nevelés-oktatás területén közel 50 intézmény fenntartója lesz az idei tanévben. A baptista egyház óvodás kortól a felnőtté válás határáig kíséri azokat, akiktől az elvárás nem kevesebb, mint jónak lenni egy nem mindig jó világban. Az intézményekre jellemző családias hangulat és közösségi szellem irigylésre méltó, az oktatási intézmények vezetői és pedagógusai közötti szoros együttműködés pedig követendő példa a köznevelés rendszerében. Ugyanez igaz a fenntartó és az intézmények közötti viszonyra is, hiszen a közös célokat közösen, együttes erővel igyekeznek elérni. A legfontosabb persze az, hogy ugyanezzel a partnerséggel állnak az óvoda-pedagógusok, tanítók, tanárok is a gyermekekhez, létrehozva azt a pozitív, építő légkört, amelyben minden feladat elvégzése könnyebbé és élvezetesebbé válik. A baptista egyház által fenntartott iskolák és óvodák falain belül hittel és szakértelemmel felvértezett szakembergárda dolgozik. De nem csupán a kiváló tanárokra és óvoda-pedagógusokra gondolok, hanem azokra az önkéntesekre is, akik munkájukkal hozzájárulnak a gyerekek szellemi és lelki fejlődéséhez, akik szabadidős tevékenységeket, nyelvi táborokat szerveznek minden korosztály számára, beleértve az óvodásokat is. Az oktatásban legalább ilyen fontos szerepe van az iskolalelkészeknek, akik a gyülekezetek lelkészei mellett az iskolában látják el a szolgálatukat, hogy a hitről a lehető leghitelesebben kapjanak képet a diákok.

 

Azonban nem csak a vallásos oktatás büszkélkedhet kimagasló eredményekkel, hiszen az iskolák között van szakképző iskola, két tanítási nyelvre specializált gimnázium, alapfokú művészeti oktatási intézmény is. Így bárki megtalálhatja számítását az egyház által fenntartott intézmények között, bármilyen utat is képzel el maga elé. A tehetségek támogatásában is komoly szerepet vállal magára a baptista egyház, a Baptista Tehetségsegítő Tanács a Nemzeti Tehetségsegítő Program nyomdokain különleges képességekkel megáldott gyermekek támogatását jelölte meg feladataként. Talán ennek az együttműködésnek és támogató hátországnak is köszönhető, hogy az itt tanulók rendszeresen kiválóan szerepelnek a nemzetközi tanulmányi és sportversenyeken egyaránt. Végezetül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a baptista egyház nem csak az oktatásban vállal hangsúlyos szerepet Magyarországon. Az egyház által létrehozott szeretetszolgálatnak alapvető céljai a Magyarországon és külföldön rászoruló szegények, idősek, betegek, és az árvák támogatása.

 

Mindezek a vezérelvek természetesen megjelennek azokban az intézményekben is, amelyek az egyház alapítványának szárnyai alá tartoznak, így nyugodt szívvel bízhatjuk a következő nemzedéket, gyermekeinket a baptista egyház által fenntartott iskolákra. Fontos a világot jobbá tenni akaró emberek utánpótlása. Ezekkel a szavakkal kívánom a tanévet megnyitni, és a diákoknak eredményes tanulást, a tanároknak pedig jó tanítást kívánok. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!”

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE