TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Érzékenyítő program az elfogadásért

2017. 04. 03. 12:00 | HÍREK

Útjára indult a nemzetközi Visegrádi Alap által támogatott iskolai érzékenyítő program, amelynek előadásait a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai tartják az ország több oktatási intézményében azzal a céllal, hogy lelki és szociális segítséget nyújtsanak középiskolás fiataloknak.


A roadshow lényege, hogy az idegengyűlölet és intolerancia megelőzésére irányuló interaktív, játékos és figyelemfelkeltő beszélgetésekkel a diákok bővíthessék ismereteiket, szélesedjék a látókörük, hagyjanak „kiskaput” az új tudnivalóknak. A turné első állomása március 31-én, pénteken a budapesti VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola volt, ahol kilencedik és tízedik osztályos tanulókkal beszélgettek a segélyszervezet munkatársai. Mindamellett, hogy hasznos, naprakész információkkal, tényekkel szolgáltak a diákoknak, hiteles forrásokat kínáltak számukra, hogy maguk tapasztalhassák meg első kézből, milyen válaszok és megoldások léteznek az intolerancia helyett. Az előadások után a gyerekeknek lehetőségük volt a szeretetszolgálat önkénteseinek táborát gyarapítani, amivel néhányan éltek is: így többekkel Baptista Szeretetszolgálat intézményeiben hamarosan újra találkozhatnak a segélyszervezet munkatársai.

 


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Év végi írásbeli számonkérés – esti tagozat – végzős évfolyam

17.
ÁPR.

Ballagás előkészítése

17.
ÁPR.

Végzős tanulók osztályozó vizsgái

17.
ÁPR.

Követő képesség és készség mérések a 9-10. évfolyamokon

17.
ÁPR.

Helyesírási verseny 5-8. évfolyamon

17.
ÁPR.

Bérleti hangversenysorozat III.előadás

17.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE