TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Idén is összejött a 3 tonna élelmiszeradomány

2021. 11. 22. 18:13 | HÍREK

A Cserepka Iskola három éve folyamatosan részt vesz a Magyar Élelmiszerbank tartósélelmiszer- és adománygyűjtésében. Idén ehhez az egész ország területére kiterjedő gyűjtési akcióhoz 160 településen 315 áruházi helyszín csatlakozott.

Ahogy eddig mindig, ebben az évben is a Makay úti Tesco Hipermarket volt a mi bázisunk, önkénteseink itt várták mindazokat, akik segíteni kívántak adományaikkal. Örömmel számolunk be arról, hogy 2021-ben 3185,5 kg-ot tudtunk gyűjteni a tiszaszalkai rászorulók részére.

„Hálás vagyok, hogy immár három éve részt vehetek ebben a gyűjtésben, és láthatom azt, ahogyan megértik az önkéntesség lényegét diákjaink”– kezdte élménybeszámolóját Kis-Nagy Mercédesz, a Cserepka Iskola iskolatitkára (aki koordinálta, szervezte az idei pécsi gyűjtést is). Majd így folytatta: „Keresztényként fontosnak látom, hogy ne csak szóval, de tettekkel is mellé álljunk a nehézségben, bajban levőknek.Böjte Csaba testvér szavai csengenek bennem: (…) hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem, hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, és simogatást.”

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE