TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Majális

2017. 05. 16. 20:33 | HÍREK

A Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnáziumban ebben az évben is megrendezték a már hagyományosnak mondható majálist. 

Természetesen a programunk első részében feldíszítettük a májusfánkat, mely a tavasz, a természet újjászületésének a szimbóluma. Régen a legények csoportokba verődve, május elsejére virradva, éjszaka állították fel a májusfát annak a leánynak, aki tetszett nekik, és ezt a falu tudtára akarták adni.

A bevezető történet után kezdetét vette a főzőverseny, mely nagy népszerűségnek örvend tanulóink között. Az idén pincepörköltet főztünk az „Újházi” tyúkhúsleves helyett. Hat csapat versengett az értékes nyereményekért, amit az évzárón kapnak meg az érdekeltek. A főzés sikerességét jelzi, hogy a verseny végére kiürültek a bográcsok és senki sem ment haza úgy, hogy ne kóstolta volna meg a „remekműveket”.

Eközben az udvaron folytatódott a hagyományőrzés. Kézműves foglalkozásokkal mutatták be a mestereink a szakmák minden csínját-bínját. A szövés, varrás, kosárfonás, faművesség mind olyan mesterség, melyet már dédapáink is szorgalmasan gyakoroltak. Nem maradhatott el a hennázás mellett a kürtőskalács sütése sem, mely ízelítőt adott a kézzel készített finomságok elkészítéséről. Cukrászaink sütemények elkészítésével kápráztatták el a nagyérdeműt, míg a szakácsok láthatatlanul utántöltötték a fogyni látszó ételeket.

A tornateremben a sportolási lehetőségeknek hódolhattak az érdeklődők, míg az udvaron a kötélhúzás örvendett nagy népszerűségnek. Természetesen tanáraink sikere előre borítékolható volt, hiszen hasizmaink közötti különbség zongorázhatónak tűnt. Az idő is mellénk állt és a végén mindenki elégedetten tett fogadalmat arra, hogy jövőre folytatjuk, veletek, ugyanitt…

 


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE