TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Műanyag flotta a vízen

2019. 05. 27. 12:47 | HÍREK

Hat nagyméretű és több tucatnyi kisebb PET-hajót bocsátottak vízre szombaton Seregélyesen a baptista iskola tanulói. 

 

Tavaly néhány napot Kárpátalján töltött egy csapatnyi lelkes kisdiák a Seregélyesi Baptista Általános Iskola tanulói közül, s ott találkoztak a magyar PET-kalózok csapatával. Ukrajnából a Tiszán hatalmas mennyiségben érkezik hozzánk a szemét, amely nagyrészt PET-palackokból áll: a kalózok e hulladék felszámolásával, az ukrán oldali szennyezőforrások feltárásával, megszüntetésével foglalkoztak. A kárpátaljai utazás után a seregélyesiek a Tisza magyarországi szakaszán tovább gyűjtötték a műanyagot, majd úgy döntöttek, maguk is megépítik saját PET-hajóikat.

A kisebbeknek kis hajókat kellett építeni, a felsősöknek azonban a szülők segítségével olyan vízi járművet, amely elbírta négytagú legénységét, és amellyel vízre is szállhattak május 25-én, szombaton délben az iskola melletti tavon. Hat hajó épült fel és bizonyította a készítők lelkesedését és szorgalmát, az alsós osztályok tanulói pedig legalább félszáz kisebb vízi járművet készítettek. Aznap környezetvédelmi vetélkedőn is számot adhattak tudásukról a fiatalok.

Az akcióval a helyi és a globális környezetszennyezés veszélyeire hívták fel a figyelmet Seregélyesen.

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE