TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

RobotChallenge 2014: nyírbogdányi sikerek

2014. 04. 02. 09:38 | SULI BLOG - TANÁROK ÍRÁSAI
A nyílt világverseny 14 kategóriájában összesen 34 ország több mint 600 versenyzője regisztrált 2014-ben.
A nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola robotprogramozói két kategóriában neveztek  a megmérettetésre.  Lego Line Follower (vonalkövető) kategóriában a robotok egy a  Forma1-es pályákhoz hasonló, évente megújuló, és a versenyzők számára előre ismeretlen vonalkombinációt követnek emberi beavatkozás nélkül. Vonalkövető robotunk a 27 robotkonstrukciót  felvonultató mezőnyben, egy fél napon keresztül tartó, a robotok és készítőik számára komoly felkészültséget igénylő kvalifikációs rendszerben a 10. legjobb köridővel jutott  a döntőbe,  ahol végül a kieséses szakaszban a 8. legjobb idővel zárt.

A verseny egy másik, érdekes kategóriája a Lego Sumo.  A szumó robotok egy kör alakú pályán konstrukciójukra ,és programozásukra hagyatkozva autonóm módon küzdenek meg egymással.  Ebben a kategóriában három robottal vettünk részt, és értünk el kiemelkedő eredményeket. A nevezett 60 robotból 8 csoportot alakítottak ki a szervezők. Minden csoportban izgalmas körmérkőzések alapján az első két robot juthatott a döntőbe, a legjobb 16 közé. Mindhárom robotunk csoportelső lett, és így büszkén mondhatjuk el, hogy 2014-ben minden robotunk döntőben szerepelhetett ezen a rangos, nyílt világversenyen. Az egyenes kieséses szakasz komoly izgalmakat hozott a versenyzőknek, és szurkolóknak egyaránt. Csapatunk a  2013-as verseny orosz győztesét is búcsúztatva két robottal került a legjobb 4 közé, ahol végül kiemelkedő összteljesítménnyel a dobogó 2. és 3. helyét szerezte meg.
A csapat tagjai: Jakab Ágnes, Papcsák Nóra Annamária, Poór Fanni, és felkészítő tanáruk Abán Csaba.
Iskolánk csapatának felkészülését, és a versenyen való részvételét nagy mértékben segítette a Baptista Szeretetszolgálat, ezúton is szeretnénk megköszönni támogatásukat.
 

Abán Csaba

felkészítő tanár

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE