TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Szakmunkásavató és miniszteri elismerés az Illéssyben

2016. 06. 01. 10:45 | HÍREK

Ünnepélyes keretek között vehették át végzős szakmunkástanulóink bizonyítványaikat május 30-án a Városháza dísztermében megrendezett szakmunkásavató rendezvényünkön. Ám ennek a rendezvények feledhetetlen közösségi élményt adott, hogy Szász Veronika területi igazgató és Demeter Jánosné, az Illéssy Alapítvány kuratóriumának elnöke közösen nyújtották át Balog Zoltánnak, az oktatásért felelős miniszternek a pedagógusnap alkalmából adományozott Elismerő Oklevelét az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola nevelőtestületének – több évtizedes, kiemelkedő oktató-nevelő munkájuk, kimagasló színvonalú szakmai munkásságuk, tanári és emberi példamutatásuk eredményének elismeréseként. A kitüntetést a tantestület képviseletében az iskolavezetés vette át.

 

A díjátadás azonban ezzel nem ért véget: Demeter Jánosné kuratóriumi elnök és Toldi Attila igazgató Illéssy Sándor-díjak átnyújtásával ismerte el Horváth Ferencnek, a Horváth Kft. ügyvezetőjének, valamint Radics Zoltán matematika-testnevelés szakos tanár úrnak az iskola fejlődéséért és fejlesztéséért végzett munkáját.

 

Toldi Attila igazgató úr nyitóbeszédét követően Kecze István polgármester úr mondott köszöntőt, majd Szabó Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében a megye, az ország gazdasága számára jelképesen átvette az ifjú szakembereket. Szász Veronika, a Baptista Szeretetszolgálat területi igazgatója észhez és lélekhez szóló beszédében kívánt boldogságot az ifjú szakmunkásoknak. Végzős diákjaink nevében Lévai Richárd kitűnő eredményű gépi forgácsoló tanulónk búcsúzott az iskolától, diáktársaitól és a tanáraitól.

 

A HBH-trió fiatalos és dinamikus előadásával és Beyonce I was here klipjével színezett ünnepségünkön 81 ifjú szakmunkás vette át szakmunkás-bizonyítványát, illetve a sokak által igényelt Europass-bizonyítványt. Több gazdálkodó szervezet jutalmakkal és állásajánlattal ismerte el a náluk töltött szakmunkásévek alatti teljesítményt.

 

A kisújszállási Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola szakmunkásavatója egyben a fizikai dolgozók ünnepe is, a tisztességes, az újításokon töprengő, a gondolkodó, s ezzel egyben a fejlődést, az emberi civilizációt előre vivő szakemberek dicsérete.

 

Toldi Attila

igazgató

Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE