TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Szakmunkásavató ünnepség

2013. 11. 25. 20:37 | SULI BLOG - TANÁROK ÍRÁSAI

Ebben a tanévben is elérkezett a várva várt szakmunkásavató ünnepség időpontja, 2013. május 30-án. Az ünnepség során szép beszédeket hallhattunk, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipar és Kereskedelmi Kamara képviseletében Szabó Zoltán úrtól, a Baptista Szeretetszolgálat képviseletében Szász Veronikától, Kecze István polgármester úrtól, valamint Toldi Attila igazgató úrtól. Az ünnepséget megtisztelték a diákokon, a szülőkön és a tantestületen kívül városunk vállalatainak képviselői is.

Az Illéssy Sándor-díjat ebben az évben Borsodi László úr kapta, a Borsodi Műhely Kft. nyugalmazott ügyvezető igazgatója, aki meghonosított Kisújszálláson egy fejlettebb forgácsoló technikát, sokat tett a gépi forgácsoló szakképzés beindításának érdekében is, illetve folyamatosan támogatja iskolánkat a diákok számára magas színvonalú gyakorlati hely biztosításával.
Végzős diákjaink itt vehették át szakmunkás bizonyítványukat, illetve többen közülük a kiváló elméleti és szakmai felkészültségük, valamint szorgalmas, gyakorlaton végzett munkájukért a Borsodi Műhely Kft. és a Horváth Kft. állásajánlatait. Voltak közöttük, akik már a szakmunkás-bizonyítvány kézhezvételét követően másnap külföldre utaztak, hogy ott kamatoztathassák az iskolapadban megszerzett szakmai és idegen nyelvi tudásukat.
A szakmunkásavató háttereként megtekinthetőek voltak iskolánk tanulóinak remekmunkái is. Több diákunk is azt mondta: „Élete legszebb iskolai ünnepsége volt.”

Törös Ágnes tanárnő

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE