TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tantestületi „csendesnap” Nyírbogdányban

2017. 08. 30. 10:43 | HÍREK

Nyírbogdány – A Kazinczy Ferenc Óvoda, Általános  Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tantestülete, valamint az adminisztratív és fizikai dolgozók egy lelki felkészítő nappal egészítették ki a 2017-2018-as tanévről szóló értekezletek sorát. 

 

Szilágyiné Sinka Zsuzsanna igazgatónő Steiner Józsefet, a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatóját hívta meg a csendesnap előadójaként. A téma a feltöltődés volt. 

Steiner József ismeri tanárok előtt álló kihívásokat. Az interaktív előadásokból és egyszerű gyakorlatokból álló nap során kitért a fizikai, érzelmi, mentális, szakmai és lelki egészség területeire. Ábrák segítségével mutatott rá, hogy amilyen területeken terhelődünk (adunk ki magunkból), ott a betáplálásra is szükségünk van, ráadásul folyamatosan. Számos szakmai és bibliai példa színesítette a témát, amely a pedagógusok kiégésének megelőzéséről szólt. A rendezvény a keresztény életvitel bemutatásán keresztül komplex módon értelmezte az egészség ápolását és a hitet.

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE