TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tehetségek Magyarországa

2016. 10. 10. 15:41 | HÍREK

2016-2020 közötti időszakban az EFOP.3.2.1 kiemelt projekt keretein belül mintegy 50 ezer tehetséges diák támogatása, valamint 10 ezer pedagógus képzése valósulhat meg. Már most elérhető Aktuálisan 15 képzési lehetőségek közül választhatnak a pedagógusok, valamint Minősített Tehetséggondozó Műhely cím elnyerésére lehet pályázni.


A Tehetségek Magyarországa projekt a korábban sikerrel megvalósuló Géniusz valamint a Tehetséghidak program folytatása, kiterjesztése, mely által immár nagyobb célcsoportot képes a program kiszolgálni, valamint lehetővé válik a hatókör kiszélesítése is. Civil és állami szervezet együttműködésével, a MATEHETSZ és az Új Nemzedék Központ irányításával a 2020 december 31-ig tartó projekt során 6,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A program hatóköre a konvergencia régió, a Közép-Magyarországon megvalósuló tükörprogramokat a Nemzeti Tehetség Program forrásai által biztosítják.

 

Milyen előrelépések várhatóak a Tehetségek Magyarországa projekt szakmai tevékenysége által? A vállalások között szerepel komplex tehetségfelismerő szűrőrendszer kidolgozása, a tehetség-fejlesztést célzó kutatások támogatása és jó gyakorlatok azonosítása a tehetséggondozásban. A tehetségtámogató környezet kialakítása is szerepel a szakmai tevékenységcsoportok között, melyben a gemifikáció is központi elemként jelenik meg az online és offline megoldások alkalmazása során. A tehetségtámogató környezet megvalósítására a szakemberek, pedagógusok, szülők számára a megfelelő képzést is biztosítani lehet a programból.

 

Kiemelt feladatként jelenik meg a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek kiválasztása, valamint a tehetségsegítés regionális rendszereinek, koordinációja, fejlesztése, valamint a tutori szolgáltatás kialakítása. A tutorhálózat 200 tehetségsegítő szakemberének feladata az lesz, hogy a tehetséges gyerekeket minél inkább hozzásegítsék az egyéni igények szerinti fejlesztő programokhoz. A tutorok első csoportjának kiválasztása, beválogatása szeptember hónapban megtörtént, továbbképzést követően november-december hónapban kezdik meg hálózatépítő tevékenységüket.

 

Rendezvények, képzések, csoportos és egyéni támogatások megvalósítása mellett ösztöndíjprogram is segíti a tehetségeket.

 

Érdemes folyamatosan figyelemmel követni az Új Nemzedék Központ és a MATEHETSZ honlapját az aktuális képzési és támogatási lehetőségek időbeni felfedezéséhez.

 

Jelenleg 15 nyílt képzés került meghirdetésre, a 30 órás akkreditált programok lebonyolítására 2017. január és április között kerül sor. (http://tehetseg.hu/kepzesek) Tehetségpontok kezdeményezhetik csoportos képzések igénybevételét is.

 

2016. október 27-ig budapesti és pest megyei, november 14-ig a konvergencia régió intézményei nyújthatnak be pályázatot a Minősített Tehetséggondozó Műhely cím elnyerésére. 30 olyan intézmény minősítése zárulhat sikeresen, mely egyaránt figyelmet fordít a kiemelten tehetséges gyermekekre/tanulókra irányuló tehetségfejlesztő, valamint a tehetséggondozásban érintett pedagógusokra, szakemberekre irányuló szakmai támogatási tevékenységre, továbbá saját tevékenységüket érintő, önfejlesztést célzó minőségbiztosítási tevékenységet is folytatnak. Az MTM-hálózat kialakításának célja, hogy minden tehetséges tanuló az igényeinek, képességeinek legmegfelelőbb fejlesztésben részesüljön, továbbá, hogy az intézmény meghatározott földrajzi környezetében elhelyezkedő nevelési-oktatási intézmények számára intézményközi szakmai tanácsadást, konzultációs lehetőséget biztosítson. A célok elérése érdekében az Új Nemzedék Központ a címbirtokos intézményeket célzott pedagógus-továbbképzésekkel, mentortámogatással, szakmai rendezvények megvalósításával, tárgyi eszközök és szakmai konzultációs lehetőségek biztosításával, valamint az intézmények szakmai együttműködésének támogatásával segíti. A Minősített Tehetséggondozó Műhely címet elnyert intézmények lehetőséget kapnak arra, hogy tehetséggondozó tevékenységüket 2020 végéig rendszeres pályázás nélkül is kiszámítható keretek között folytassák. A pályázat elkészítésében hétfőnként tájékoztató alkalmakat szerveznek az Új Nemzedék Központ munkatársai.

 

Kovács Mónika

Kovács Pál Baptista Gimnázium

 


Pályázati felhívás ITT.

Konvergencia régió ITT.

Budapest ITT.

Pest megye ITT.


 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE