TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Terbe Juli a Sakkolimpián

2018. 09. 27. 15:42 | HÍREK

Szeptember 24-én, hétfőn kezdődött a grúziai Batumiban az idei, a sorban negyvenharmadik sakkolimpia. A baptista sakk szempontjából a nagy hír, hogy ezen oktatónk, Terbe Juli is részt vesz a magyar női válogatott tagjaként.

A sakkolimpia a sportág legrangosabb nemzetek közötti versenye, így tehát a világbajnokság mellett legfontosabb eseménye. A verseny az egyes országok csapatai között zajlik, és minden ország nevezheti a maga öt fős válogatottját, idén például 183 vegyes és 155 női csapat mérkőzik meg.

Először 1924-ben rendezték meg a Sakkolimpiát, az akkori párizsi olimpiai játékokkal egy helyen és időben, ezzel jelezve a sakkozók törekvését, hogy a játékot olimpiai sportággá tegyék. 1957 óta külön női versenyt is szerveznek a hagyományos „nyílt” verseny mellett (amelyen elméletben mindenki indulhat, gyakorlatilag azonban szinte csak férfiak jutnak be néhány kivétellel – ilyen kivétel például Polgár Judit).

Bár a kezdetektől ez volt a cél, végül csak 1999-re sikerült elérni, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a sakkot olimpiai sportágként elismerje. A megállapodás értelmében a sakkozóknak immár igazodniuk kell a NOB bizonyos szabályaihoz, így például kissé meghökkentő módon a versenyzőknek doppingteszten is részt kell venniük. Ezzel együtt továbbra is kétséges, hogy láthatunk-e valaha sakkot nyári olimpián.

A Sakkolimpiákon a magyar válogatottak rendszerint kiemelkedően jól szerepeltek. Ötször a mi csapatunk szerezte meg a nyílt kategória aranyérmét (köztük az első két már a FIDE által szervezett hivatalos versenyen, 1927-ben és 1928-ban is), és bár a szovjet-orosz csapatoknak ez többször sikerült, összességében mégis a magyar válogatott szerezte a legtöbb pontot az esemény történetében. A Sakkolimpiák legtöbb pontot elért játékosa is magyar, Portisch Lajos, aki 1956 és 1994 között húsz olimpián vett részt.

Az utóbbi évtizedekben inkább a női válogatottjaink jeleskedtek, a Polgár-nővérek fénykorában, a 80-as évek végén kétszer is aranyérmesek lettünk, összességében pedig a magyar válogatott szerezte a legtöbb pontot a női Sakkolimpiák eddigi történetében.  Ezt a szép hagyományt folytathatja most Juli csapattársai, Hoang Thanh Trang, Lakatos Nikolett, Gara Tícia és Gara Anita oldalán.

Hajrá Juli, hajrá magyarok!

 


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE