TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

TeTu – Természettudományi verseny a VIK-ben.

2017. 04. 11. 12:32 | HÍREK

A verseny dobogósai: I. Szabadházi Barna 11.F, II. Balogh Anita 10.G, III. Szabó Virág 10.G

 

 Április 4-én rendeztük meg iskolánkban a természettudományi verseny döntőjét. A szaktanárok által kijelölt témákban lehetett prezentációt készíteni, és a döntőre alkalmasnak ítélt munkákat hallgatta meg a zsűri. A végzősöket leszámítva mindegyik évfolyam képviseltette magát a mezőnyben, a témaválasztásból kifolyólag érdekes és változatos előadások hangoztak el. A nyilvános beszéd gyakorlására is remek alkalmat nyújtott ez a megmérettetés.

Végül az eredményekről: Első helyezést ért el Szabadházi Barna (11.F), a második helyen Balogh Anita (10.G), míg a harmadik helyen Szabó Virág (10.G) végzett. A tanulók vásárlási utalványban és oklevélben részesültek.

Gratulálunk a döntőbe jutott tanulóknak!

Én pedig szeretnék köszönetet mondani a kollégáimnak is a verseny lebonyolításában nyújtott segítségért: Ódor Péter szaktanár

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE