TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Történelem pályázat, díjátadó

2019. 12. 15. 15:38 | HÍREK

A Kossuth Szövetség pályázatot hirdetett 8-18 éves fiatalok számára, „Arad felett beborult az ég…” címmel. A pályázat célja a hagyományok ápolása, a reformkor szellemi és kulturális örökségeinek kutatása volt.A pályázaton Orbán Lili, a Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Középiskola és Kollégium 9. G. osztályos tanulóját arany oklevéllel jutalmazták.

„2019. december 7-én díjátadón vehettem részt Radics Pál Zoltán igazgató úrral és szüleimmel Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában. A Kossuth Szövetség által meghirdetett pályázatra írt esszémet arany oklevéllel és könyvjutalommal értékelték. A versenyre osztályfőnököm és egyben történelem tanárom, Szidey István tanár úr által találtam rá. Bár több témából is lehetett választani, nekem mégis a Széchenyi Lánchíd történetének kutatása keltette fel a figyelmemet. Sokat olvastam, keresgéltem a témában, ezáltal sok érdekes dolgot tudtam meg a múltból. Nagyon örültem az eredménynek, hiszen 120 pályázat érkezett be, és csak a legjobb pályamunkákat díjazták.  Köszönöm tanáraim segítségét és örülök, hogy részt tudtam venni ezen a versenyen!”

Orbán Lili, 9.G

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE