TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Új tanév új lehetőségekkel

2014. 09. 16. 10:12 | SULI BLOG - TANÁROK ÍRÁSAI

Augusztus utolsó napjai már szorgos munkával teltek a nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskolában.

Augusztus 26-án, Budapesten megállapodást írtunk alá a Polgár Judit Sakkpalota Alapítvánnyal, aminek értelmében a program referencia intézménye lettünk a tanév kezdetétől a térségben elsőként. Ez a megállapodás nemcsak eddigi eredményeink elismerése, hanem újabb feladatok kijelölését is jelenti. Ennek része – többek között - a sakk szaktanterem kialakítása az alsó tagozatban.

Augusztus utolsó napjaira csibetábort szerveztünk az iskolánk elsőseinknek, ahol kötetlen formában barátkozhattak a tanító nénikkel, osztálytársaikkal. Megismerkedhettek az iskola épületével, az új környezetükkel, megkönnyítve ezzel az óvoda és az iskola közötti átmenetet. Ekkor vehették át a már megígért tanszercsomagokat is intézményünk legfiatalabb tanulói. A szülők választása alapján angolt tanuló illetve normál tantervű osztályokat indítottunk, de szakkör formájában mindenkinek van lehetősége az angol nyelv tanulására. Fenntartónk, a Baptista Szeretetszolgálat jóvoltából megérkeztek az elsősöknek a tabletek is, amivel egyelőre ismerkednek a kollégák és a gyermekek is.

Ebben a tanévben indult iskolánkban a Bibliaismeret oktatása első, második, ötödik és hatodik évfolyamokon. Bízunk benne, hogy munkánk jótékony hatással lesz tanulóink erkölcsi és érzelmi fejlődésére, s hozzájárulhatunk a gyermekek sokoldalú személyiségfejlődéséhez. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem felekezeti hittan oktatásáról van szó, azt a három felekezet lelkésze látja el továbbra is.

A napokban kaptuk a tájékoztatást az EMET-től, hogy 2,4 millió forintos pályázati támogatást nyertünk, amiből folytatjuk a kültéri és beltéri mozgásfejlesztő eszközök, sportszerek, játékok beszerzését.

Szemmel látható, hogy soha nem látott és tapasztalt lehetőségek nyíltak meg a nagyhalászi gyermekek előtt.

 

                                                                                                Ujhelyiné Magyari Zsuzsanna

                                                                                                igazgatóhelyettes

                                                                                       Csuha Antal Baptista Általános Iskola

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE