TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Újjászületett a baptista középiskola Szegeden

2018. 08. 31. 22:09 | HÍREK

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában a 2018-2019-es tanévben szeptembertől országszerte 50 baptista oktatási intézményben közel 15 ezer diák kezdi meg a tanévet. A szegedi tanévnyitó ünnepségen új épületet is avattak.

Amióta a Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézmények fenntartójává vált, idén hetedik alkalommal tartja tanévnyitóit, és ez évben rendhagyó módon egy iskola épületátadó ünnepélyét is megrendezték. Az eseménynek a Szegedi Baptista Középiskola adott otthont augusztus 31-én, pénteken délután.

A szegedi iskola a Baptista Szeretetszolgálat Móra Ferenc FelnőttoktatásiKözépiskolája elnevezéssel az elmúlt 10 évben már jó hírnevet szerzett a városban. Az intézmény az eddigi bérleményből saját épületbe költözött, és Szegedi Baptista Középiskolaként, nappali osztályok indításával folytatja oktató tevékenységét. Az ingatlan tavaly októberben került a fenntartó birtokába, majd a Baptista Szeretetszolgálat finanszírozásával elvégezték a külső és belső felújítást, bútorokkal és tanszerekkel látták el az intézményt. A fenntartó az ingatlan vásárlásával együtt közel 200 millió forintot biztosított saját forrásból a fejlesztés céljaira.

A tanévnyitó ünnepséget Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke nyitotta meg, imája után Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mondta el köszöntőjét. Egyebek mellett arról beszélt, hogy meggyőződése: nem mindig jó irányban változó világunkban az egyházak a köznevelés területén nagyon komoly szolgálatot végeznek, amely jó a társadalomnak és jó a jövőnek. „Egyetemes keresztény értékrend alapján állunk, s mi erről akarunk szerény módon tanúságot tenni”, jelentette ki a megyéspüspök, majd gratulált, sok sikert kívánt és Isten áldását kérte az ország baptista oktatási közösségeire.

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke csecsenföldi szolgálatának emlékeit idézte fel, a szörnyű háborús napokat, s az ott tapasztaltakra utalva kijelentette: az életben mindent el lehet veszíteni, de igazán bajban akkor van az ember, ha a hitét veszíti el. Hozzátette, hosszú volt az út a lövészároktól idáig, de a baptista fenntartású oktatási intézmények 15 ezer diákja a bizonyíték arra, hogy a lehetetlen is lehetségessé válik, hogyha hiszünk. 

A tanévet Bucskó József, a Szegedi Baptista Középiskolaigazgatója nyitotta meg.

 

 

 


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE