TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Amerikai önkéntes a Kölcseyben

2014. 10. 20. 12:22 | HÍREK

2014. szeptemberétől új kolléga kapcsolódott be az angol nyelv oktatásába a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolájában. Christa Piccininni a Szeretetszolgálat közreműködésével az USA-ból, azon belül is Philadelphia-ból (Pennsylvania állam) érkezett iskolánkba. Miután hazájában az egyetemen bölcsész szakon diplomát szerzett, egyik barátjától hallott arról a lehetőségről, hogy anyanyelvi lektorként részt vehet az angol nyelv oktatásában Magyarországon.

 

Christa a tanórákon segíti angol tanáraink munkáját elsősorban az emelt óraszámú angol nyelvű első osztályban, valamint a 7. és 8. évfolyamon. Fejleszti a tanulók beszédkészségét, tökéletesíti kiejtésüket. Az amerikai kultúra és szokások megismertetésével, továbbá angol nyelvi játékokkal teszi színesebbé az oktatást. Közvetlensége miatt diákjaink hamar megkedvelték őt és rendszeresen kommunikálnak vele tanórákon kívül is, amit szívesen fogad. Nevelőtestületünk szintén gyorsan szívébe zárta kedvessége, szerénysége miatt.

 

Christa saját bevallása szerint nagyon jól érzi magát Magyarországon, munkatársai személyében nagyon kedves és segítőkész embereket ismert meg. A magyar nyelvvel egyelőre csak ismerkedik. Nagyon nehéz nyelvnek tartja, de próbálkozik az elsajátításával. A magyar ételek fogyasztásával egy teljesen új ízvilágot ismert meg, amit szerencsére azonnal meg is kedvelt.

 

Köszönjük Christa eddigi munkáját és kívánjuk, hogy sok szép élménnyel gazdagodjon a Kölcseyben töltött időszak alatt.

 

Molnár Natasa

angol nyelv tanár

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE