TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Hálaadás a PannonhalmiBéla Baptista Általános Iskola

2014. 12. 04. 14:19 | HÍREK

Ha néha elfeledkeznénk a körülöttünk lévő csodás világról, emlékeztetnek rá a gyermekeink, felnyitják a szemünket: mindig van miért hálásnak lennünk. Íme, egy rövid beszámoló, amit pontosan ezért is érdemes elolvasnunk:

 

November 25-én ünnepeltük meg a hálaadást a tanulókkal és az iskola pedagógusaival, az intézményben első alkalommal.
A hálaadó ünnepélyre készültek a gyerekek dalokkal, tánccal és hálaadási virágokkal. Közelebbről megismerkedhettek az iskola tanulói a hálaadás történetével és az ehhez kapcsolódó hagyományokkal. Az ünnepség folytatásaként a felsős énekkar előadta az „Isten nevét dicsérem” című dalt, miközben gitáron kísérte őket az iskola néhány tanulója. 


Minden tanuló egy-egy kartonból készült hálaadási virágszirommal érkezett az ünnepélyre. A gyermekek a virágszirmokra írták rá, hogy ők miért mondanak hálát, mi az, amiért hálásak. Nem csupán ők gondolkodtak el azon, hogy mi mindenért mondhatnak köszönetet, hanem az osztályfőnökök is kiemelték, hogy egy-egy gyermeket miért szerethetünk. 
Egy tanuló megköszönte, hogy egészséges kishúga született és kaphatott egy testvért. Több tanuló is elmondta: „Hálás vagyok, hogy az iskola tanulója lehetek, és itt tanulhatok!” Ezt a mondatot hallani az iskola pedagógusainak és vezetőinek egy rendkívül megható, örömteli pillanat volt. Az ünnepélyen nagyon sok értékes és fontos dolgot emeltek ki a tanulók. A családunkért, barátainkért és környezetünkért is hálásak lehetünk. A diákok megköszönték az osztályfőnökök munkáját és szeretetét is, amellyel körülveszik őket. 
Az ünnepség végén az énekkar elénekelte a „Pulykadal”-t. Vidám tánckoreográfiával tettek koronát a hálaadási ünnepély végére. 
Bízunk abban, hogy a gyermekek szívében felébresztettük a hálát Isten felé, az emberek felé és mindenért, amiért hálásak lehetünk.

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE