TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A MOHOSZ Elnöksége, valamint Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központja (a továbbiakban: OHSZK), továbbá a MOHOSZ Ifjúsági és Oktatási Szakbizottsága (a továbbiakban: IOSZB) a jelen felhívással a „MOHOSZ Horgász Utánpótlás-nevelési és Oktatási Program (HUNOP) 2020” keretében, az iskolai sporthorgász szakkörök 2020. évi támogatását hirdeti meg, melynek fedezetét az IOSZB részére biztosított, elkülönített 2020. évi szövetségi céltámogatási alap biztosítja.

A szakkör minimális létszáma 6 fő tanuló 1 szakkör-vezetővel és 1 fő iskolai koordinátorral, maximális létszáma 24 fő tanuló egy szakkör-vezetővel és 1 fő iskolai koordinátorral, lebonyolítása pedig 2020. november 15. és 2021. június 01. között kell, hogy megtörténjen. Jelen pályázati kiírás alkalmazásában szakkör az az iskolai rendezvény, ahol a részvétel hiteles dokumentumokkal igazolható és a megfelelő színvonalú ismeretszerzés valósul meg a szakkör-vezető és az iskolai koordinátor (pedagógus) közreműködésével.

Egy sporthorgász szakkör a pályázó által egy vagy több általános iskolával előzetesen írásban megkötött, legalább egy tanévre érvényes együttműködési megállapodás esetén támogatható. A szakköröket az általános iskolák 3-8. évfolyamos tanulói számára kell megtartani egy tanévben, legalább nyolc alkalommal, alkalmanként minimum kettő tanóra időtartamban.

A pályázók köre: MOHOSZ azon tagszervezetei és tagszervezeti tagegyesületei (a továbbiakban: tagegyesület), valamint horgásztatást, horgászcélú halgazdálkodást folytató speciális jogállású tagjai – Balatoni Halgazdasági Zrt. Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. –, melyek legalább 2018.01.01-től az országos szövetségi rendszer részei

A pályázat beadási határideje: 2020. október 15.

A pályázat kiírója:Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ)


Bővebb információ:
https://nyito.mohosz.hu//kozerdeku/66-palyazatok/502-hunop-iv-5-2020-iskolai-sporthorgasz-szakkoeroek

 

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.""
(1. Korintusi levél 1,10)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE