TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Szenzációs lónyays siker az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjében

2018. 02. 28. 11:21 | HÍREK

Balázs Gábor 10. g osztályos  tanuló (felkészítő tanára: Dérné Cseresnyés Anikó) azImplom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjében szakközépiskolás kategóriában I. helyezést ért el.

 

2018. február 22-24-én harmincadik alkalommal rendezték meg Gyulán ezt a rangos helyesírási versenyt, melyben a feladatok összeállítását, az értékelést a magyar nyelvtudomány és tanárképzés szaktekintélyeiből álló zsűri irányítja évről évre.

Az idei megmérettetésen 114 tanuló versenyzett gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola és határon túli kategóriákban. A szabályok szerint minden megyéből négy fő jutott tovább: a megyei verseny kategória-győztesei, s ezen felül minden megyei bázisiskola delegálhatott egy versenyzőt.  A fővárosból 3-3 versenyző érkezett a fürdővárosba. 

A gyulai városháza dísztermében február 23-án reggel tartott megnyitón Kónya István alpolgármester köszöntötte a megjelenteket.

Beszédében kiemelte, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a magyar helyesírásra, hiszen nemcsak a stílus, de a helyesírás is maga az ember

Őt követően az Oktatási Hivatal elnöke,  Gloviczki Zoltán szólt a megjelentekhez.

Hangsúlyozta, hogy jól írni és olvasni magyarul - jellemkérdés. Köszöntőjében a verseny szakmai igényességét méltatta, véleménye szerint nincs még egy olyan hazai verseny, amely a középiskolás korosztálynak ilyen széles és mély skáláját szólítja meg. 

Szűcs Levente a házigazda Erkel Ferenc Gimnázium igazgatója a szervezők képviseletében fejezte ki üdvözlő gondolatait.

Végül Nagy János, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa, a zsűri elnöke ismertette a verseny múltját és jelenét. Összefoglalójából kiderült: a program sikerét abban látja, hogy a fiatalok, tanáraik és a szervezők mindannyian fontosnak tartják az ügyet, amiért dolgoznak, azaz az anyanyelv, mint nemzeti értékünk iránti tiszteletet, a tudatos nyelvhasználat iránti igényt, a nyelvi érzékenység fokozását.

A köszöntőket követően a 30 éves jubileum alkalmából oklevelek, Implom-díjak kerültek átadásra. Ezután a program az Erkel Ferenc Gimnáziumban folytatódott, ahol 10 órakor kezdetét vette a verseny, mely két részből állt: tollbamondás írása és helyesírási feladatlap kitöltése. Eközben a kísérő tanárok szakmai előadásokat hallgathattak a gimnázium könyvtárában.

Délután városnézés, várlátogatás várta az implomosokat, este pedig „Bemutatkozik az Erkel” címmel a házigazda gimnázium diákjainak produkcióiban gyönyörködve feledkezhettek meg a versennyel járó izgalmakról.

Február 24-én, szombaton az Erkel Ferenc Zeneiskola nagytermében került sor a záróünnepségre. A zsűri elnöke tájékoztatásul elmondta, hogy az előző években a tollbamondás osztotta meg a mezőnyt, s a feladatlapok kiegyenlítettebb teljesítményeket mutattak, ezért szándékosan nehezítettek a megoldandó feladatokon, s így most az eddigi évek legnehezebb feladatlapját kellett megoldaniuk a versenyzőknek.

Az eredményhirdetés során kategóriánként az első 6 helyezettet hirdették ki, ők részesültek könyvjutalomban és ajándéktárgyakban.

Nagy büszkeség számunkra, hogy a szakközépiskolás kategória első helyezettje iskolánk tanulója: Balázs Gábor.

Gratulálunk a szép sikerhez!

                                                                                              Dérné Cseresnyés Anikó

                                                                                                 felkészítő pedagógus

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE