TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tehetségnap az István Király Baptista Általános Iskolában

2019. 03. 20. 18:33 | HÍREK

A kótaji István Király Baptista Általános Iskola tanulói számára a március 20-ai nap öröm volt és móka, miközben a szórakoztató természettudományos órákon játszva tanultak sok újdonságot.

 

„A tudomány mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba” – írja John Fenn.

A kótaji István Király Baptista Általános Iskola tanulói számára a március 20-ai nap öröm volt és móka, miközben a szórakoztató természettudományos órákon játszva tanultak sok újdonságot. Ezen a napon immár harmadik alkalommal tartottuk meg a π – day elnevezésű matematikai tehetségnapot, ahol ugyan a matematikáé volt a főszerep, de a természettudomány, az informatika és a sport is nagy hangsúlyt kapott. A délelőtti játékos és interaktív feladatokkal tarkított különleges tanórákon az ismeretek mellett π – pengőt gyűjthettek a gyerekek, amit a nap folyamán a π – actéren válthattak be mindenféle finomságra. Délután komolyabb megmérettetésekre is sor került, hiszen ekkor zajlott a memóriabajnokság és a π –mit tud elnevezésű matematika verseny.

A gyerekek felhőtlen jókedve és őszinte kíváncsisága a bizonyítéka annak, hogy nemcsak lehet, hanem kell is a fiatalok természettudomány iránti érdeklődését felkelteni és fenntartani. Akkreditált kiváló tehetségpontként az iskola fontos feladatának tekinti, hogy minél több területen ki tudja bontakoztatni a diákok tehetségét, képességeit. Ehhez is tökéletes alkalom ez a nap, melyet már büszkén sorolhat az iskola a hagyományai közé.

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Év végi írásbeli számonkérés – esti tagozat – végzős évfolyam

17.
ÁPR.

Ballagás előkészítése

17.
ÁPR.

Végzős tanulók osztályozó vizsgái

17.
ÁPR.

Követő képesség és készség mérések a 9-10. évfolyamokon

17.
ÁPR.

Helyesírási verseny 5-8. évfolyamon

17.
ÁPR.

Bérleti hangversenysorozat III.előadás

17.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE