TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata óvoda- vagy iskolakertet működtető közösségek számára

A kert, mint a természet egy darabja, önmagában is terápiás hatással/erővel bír bármely korosztály számára akkor is, ha csak úgy vagyunk benne és akkor is, ha munkálkodunk vele. Az óvoda és iskolakert, mint egy tudatosan felépített oktató tér ezen túl is mutathat akkor, ha egyes részeit tudatosan terápiás céllal alakítjuk ki, ültetjük be, vagy valamely elemeit szándékosan fejlesztési céllal helyezzük el. Sok esetben a terápiát, speciális fejlesztést az a pedagógiai tudatosság jelenti, ahogyan az adott, egyébként hagyományos területet vagy eszközt használjuk.

Jelen pályázat célja, hogy ötleteket, megoldásokat gyűjtsenek olyan kert-elemekről, illetve olyan pedagógiai módszerekről, melyek a kert jól ismert hatásain túlmutatóan célzottan a kert-terápia, kerti fejlesztő pedagógia eszközei lehetnek.

A pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely olyan Kárpát-medencében működő közösség, mely kertet művel gyerekek aktív bevonásával, saját területen vagy külső helyszínen és a pályázó tagja az Iskolakert-hálózatnak. Nem gyógypedagógiai intézmények jelentkezését is várjuk!

Az Iskolakert-hálózathoz való csatlakozás módja itt olvasható: [www.iskolakertekert.hu/csatlakozas]www.iskolakertekert.hu/csatlakozas

Minden beérkező érvényes pályázati munkát 10 000 Ft-os OÁZIS vásárlási utalvánnyal tudunk honorálni az OÁZIS Kertészet felajánlásaként, melyet a pályázók postai úton kapnak meg.

 

A pályázat beadási határideje: 2020. szeptember 30.

A pályázat kiírója: Iskolakertekért Alapítvány

 

Bővebb információ: http://www.iskolakertekert.hu//hu/alapitvany/palyazataink/kiirt-palyazataink

 

 

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.""
(1. Korintusi levél 1,10)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE