TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

„...meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta, Elég volt!”

2017. 10. 24. 13:31 | HÍREK

Október 20-án a 61 év előtti égbolthasadásra, az új demokráciát, a reménysugarat jelentő forradalmi lelkesedésre, a világmásító akarat feltörésére emlékeztünk a kótaji István Király Baptista Általános Iskolában. 

Az emlékezés kötelesség, az örökösök állandó felelőssége. Ünnepségünkkel azokat az októberi napokat idéztük meg, mikor a jelent hirtelen maga alá temette a jövő, a mánál fontosabb lett a holnap. Az a holnap, amely nekünk a múltunk, jelenünk és jövőnk is egyben.

Hetedik osztályos tanulóink előadásában megelevenedtek 1956 eseményei, melyek népünk összefogásának, összetartozásának jelképévé váltak az azóta eltelt évtizedek során. A diákok a színpadon tüntető egyetemi diákokká szerveződtek, majd versekkel, zenével, tánccal jelenítették meg a forradalom véres napjait. Kifejezték a hazájukat elhagyni kényszerülő emberek küzdelmét, félelmeit, reményeit.

A haladó szellemiséget tükröző előadás legfontosabb üzenete az emlékezés és a tisztelgés mellett megértetni a ma nemzedékével, hogy az ünnep nem más, mint a múltunk által ránk ruházott felelősség vállalása.

(az István Király Baptista Általános Iskola nevelőtestülete)

 

 

 

 


KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket""
(1János 1,8-9)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Adventi kézműves foglalkozás

27.
NOV.

Cipősdoboz akcióban részvétel

27.
NOV.

I. gyertyagyújtás az óvodában

27.
NOV.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2020 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE