TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A kéz ügyességének művészete

2017. 07. 06. 12:31 | HÍREK

Az ARCONIC Köfém Kft. alapítványa támogatta azt a programot, amely a kézművesség hagyományainak jegyében méltó és értékes időtöltéssel ajándékozta meg a fiatalokat minap a településen.

Június 3-tól egy héten át angol nyelvű bibliai tábor helyszíne a sárosdi Farkas Gyula Baptista Általános Iskola, ahol idén már ötödik éve tölthetnek néhány nyári napot az angol nyelv gyakorlásával, tanulásával az erre vállalkozó diákok. Idén ötvennyolcan jelentkeztek a programokra, velük tizenhárom amerikai önkéntes foglalkozik, akik az Egyesült Államok Texas államából érkeztek a Fejér megyei községbe. Ők keresztény értékrend szerint ajándékoznak többnyire játékos, szórakoztató keretek között fontos, a jövő számára hasznosítható tudást a fiataloknak. De érkezett velük hét olyan amerikai misszionárius is, akik a településlányait, asszonyait várták délutánonként egy kis beszélgetésre, életviteli tanácsadásra: minden nap jócskán akadtak olyanok, akik éltek a lehetőséggel.

A szerda a kézművesség jegyében telt. Az ARCONIC Köfém Kft. önkéntes programjának támogatásával szervezett egy olyan délutánt a Sárosdi Kézműves Egyesület, amely a már csaknem elfeledett foglalkozások mesterfogásainak felidézésére csábította a szünidőt töltő fiatalokat. Takács Istvánné, az egyesület elnöke elmondta: az alkalomhoz az általános iskola nyári angol nyelvű táborát választották, így alakítva ki jó együttműködést az intézménnyel és a támogatóval. Aki akart, szőhetett, önthetett ólomkatonát, mások ékszereket készítettek az idősebb mesterek útmutatása mellett.            

 

 

 


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE