TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A nemzetgazdasági miniszter tartott órát a baptista gimnáziumban

2017. 03. 10. 13:20 | HÍREK

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolát választotta ki arra, hogy március 10-én, pénteken délelőtt előadjon a pénzügyi ismeretekről, valamint tájékoztassa a sajtót egyebek mellett a Pénz7 elnevezésű rendezvénysorozatról. 

A tárcavezetőt Kékesné Czinder Gabriella igazgatónő és Fóris Johanna igazgató-helyettes köszöntötte, majd röviden tájékoztatták a baptista intézmény tevékenységéről, mindennapjairól, céljairól.  Többek között arról, hogy az Addeturban sok sérült gyermekkel foglalkozva különleges szakmai program mentén folyik a tanítás, elősegítve a hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációját és az öngondoskodást. (Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola 2015-ben az Év nevelőtestülete díjat nyerte el a fenntartó Baptista Szeretetszolgálat vezetésétől.)

Ezután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az egyik tanteremben várakozó újságírókhoz, televíziósokhoz lépett, ahol elmondta: a lakosság, elsősorban a fiatalok pénzügyi tudatosságának, pénzügyi jártasságának erősítése fontos nemzeti feladat, ezért a tudatosság fejlesztésére nemzeti stratégia készül, amely még a nyár előtt a kormány asztalára kerül. Hozzátette, a héten zajlottak a Pénz7 elnevezésű rendezvénysorozat eseményei, amellyel azt kívánták elérni, hogy az általános és középiskolások alapvető pénzügyi ismeretekre tegyenek szert, erősödjék körükben a tudatos pénzügyi magatartás.

Miért történt mindez éppen az Addeturban? Az újságírói kérdésre válaszolva Varga Mihály azt válaszolta, olyan iskolát kerestek, ahol együtt tanulnak hátrányos helyzetű, sérült és egészséges gyerekek. Úgy gondolták, e program kapcsán arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy nagyobb törődést, nagyobb gondoskodást igényelnek azok az embertársaink, akik hátrányból indulnak az életben és segíteni kell nekik, hiszen ők ugyanolyan jogú polgárai az országnak, mint bárki más. Nekik is lehetőséget kell biztosítani ahhoz, hogy a gazdálkodás kérdéseiben eligazodjanak. A miniszter arra emlékeztetett, hogy aki belépett a baptista iskolába, láthatta, hogy a bejáratnál egy bankautomatát helyeztek el. Márpedig a bankok figyelmét is fel kell hívni arra, hogy ilyen automatáiknál legyen a tranzakciókat kerekesszékből is le lehessen bonyolítani. Ezt a mindennapi gondolkodás részévé kell tenni, szögezte le a baptista oktatási intézmény vendégeként a tárcavezető.   

A miniszter a sajtótájékoztató után a pénzügyi alapismeretekről és a vállalkozásindítás lehetőségeiről tartott tanórát a fiataloknak.


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE