TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Babszem Jankó regionális népmesemondó verseny Tégláson

2014. 04. 11. 01:40 | HÍREK

Három megye 23 iskolájának 83 tanulója vett részt a Babszem Jankó Regionális Népmesemondó versenyen, Tégláson.
 
Az idén huszonegyedik alkalommal rendezett, a szokottnál is nagyobb érdeklődéssel kísért kulturális seregszemlének hagyományosan a helyi II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont. 
 
A mesejátékkal és más programokkal színesített, március 29-én reggel kezdődött, és délutánba nyúló vetélkedésen Czibere Béla polgármester köszöntötte a versenyzőket.

„A népmese az élőbeszéd művészete, s ezt ti a mai napon bebizonyítottátok. Van egy csodálatos mondás: Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik. S ti ma ittatok az élet forrásából" – fordult Czibere Béla a verseny résztvevőihez.
 
„A rendezvény két évtizedes múltja is bizonyítja, hogy az itt dolgozó pedagógusok nagyon felkészültek, a gyerekekért áldozatra készek, példaértékű a kitartásuk a gyermeknevelés terén. A hagyományteremtés, a hagyományápolás nagyon fontos az életünkben, melyet tovább kell adnunk a következő nemzedékeknek. A Babszem Jankó népmesemondó verseny szép példája annak, hogy hogyan lehet magas színvonalon őrizni a lángot, és évről évre továbbvinni" – értékelte a versenyt a település első embere.

 

Eredmények:

(a zárójel között a versenyzők iskolájának neve és helye után a felkészítő pedagógus neve szerepel)
 
1. osztályosok:
 
1. Váradi Eliza Sára (Irinyi József Általános Iskola, Hosszúpályi; Deákné Balogh Erzsébet)
2. Varga Attila (Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola; Lévainé Hasznosi Katalin)
3. Széll Nóra (Szent Piroska Görög Katolikus Általános Iskola, Nyíracsád; dr. Ördög Miklósné)
 
2. osztályosok:
 
1. Svéda Brigitta (Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI, Debrecen, dr. Ludmánné Huri Katalin)
2. Kerekes Szilvia (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI, Hajdúsámson; Nagy Krisztina)
3. Deli Zsanett (Bethlen Gábor Általános Iskola, Hajdúböszörmény; Takácsné Kormos Judit)
 
3. osztályosok: 
 
1. Váradi Dóra Zsófia (Irinyi József Általános Iskola, Hosszúpályi; Szalai Erzsébet) Rezes Dorka (II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Téglás; Patai Ferencné)
2. Szokodi Gergő (II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Téglás; Mázló Edit)
3. Kiss Lívia (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, Hajdúdorog; Oroszné Erdei Gabriella)
 
4. osztályosok:
 
1. Molnár Panna (II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Téglás; Nagy Sándorné) és Barota Zsófia (Németh László Általános Iskola és AMI, Bocskaikert; Balogh-Fási Ágnes)
2. Tóth Evelin (Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Hajdúdorog; Körtvélyesiné Zováth Erika) és  Prutyán Dominik (Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló; Balogh Zoltánné)
3. Kiss Csenge (Arany János Általános Magyar-Angol Kéttannyelvű Iskola és AMI, Ebes; Bálintné Bagdi Ibolya), Jakabóczki Petra (Németh László Általános Iskola és AMI, Bocskaikert; Balogh-Fási Ágnes) és Fekete Petra (Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola, Debrecen; Dióssyné Nanszák Andrea)

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE