TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Drónok, film, suli: egyedülálló imázsfilmet készítettek Seregélyesen

2016. 02. 26. 09:13 | HÍREK

Seregélyes  – A hazai iskolák történetében feltehetően az első imázsfilmet forgatták le a seregélyesi baptista iskolában. Miért vág bele filmforgatásba egy iskola?

 

 

Amikor a drónt meghozták, a gyerekek fél órán át csak tátott szájjal nézték, milyen ügyesen navigál a levegőben ez a furcsa szerkezet. De aztán elkezdődhetett  a munka, két napon át lelkes statiszták és főszereplők voltak a seregélyesi baptista általános iskola és alapfokú művészeti iskola diákjai. Mondani sem kell persze, nagyon élvezték a forgatást, nem csak azért, mert a snittek idejére a tanórákra sem kellett bemenniük, hanem azért is, mert a felvételek idején éppen hó is volt Seregélyesen.

 

Így aztán, ha a rendező úgy instruálta őket, örömmel rohantak a hóban, ha kellett, citeráztak a művészeti szárnyban, ha pedig a kamera úgy kívánta, tollaslabdáztak az elképesztő méretű tornateremben. A végén egy kicsit ugyan meglepődtek, hogy a munka végeredménye egy kétperces film lett, ám egy imázsfilmnél, amely feltehetően a legelső a hazai iskolák történetében, tényleg nem a hossz számít. Hiszen két perc alatt amúgyis is mindent el lehet mondani!

 

– Nagyon sok olyan értékünk van, amelyekkel mi itt helyben tisztában vagyunk, de amiket valójában még sem ismernek olyan sokan. Ezért gondoltuk, meg kellene mutatni magunkat a világnak. Ha csak a tornatermünkről beszélek, ahol a gyerekeket az U17-es tollaslabda válogatott edzője oktatja, vagy ha a 18 éve működtetett erdei iskolára gondolok, ahová még a határon túlról is jönnek diákok, akkor is csak egy részét villantottuk fel annak, amiben mások vagyunk – mondja Sajtos József, az iskola igazgatója, aki büszke arra, hogy a művészeti képzésüknek önálló szárny ad helyet.

 

De ha már a művészetnél tartunk, nem csak a seregélyesiek emlegetik máig a Pál utcai fiúk tavalyi, szabadtéri előadását, amelyben oroszlánrészt vállalt az iskola. Érdekesség, hogy a tanárok és a diákok végigcsinálták az országos Kék Túrát, s ezzel kuriózumnak számítanak. Mivel baptista fenntartású iskoláról van szó, nem véletlen, hogy már tizenegy gyermeket fogadtak örökbe a világ különböző részeiből. Lehet, hogy mégsem elég két perc, hogy mindent elmondjunk róluk?

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE