TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Elnöki üdvözlet karácsony alkalmából

2016. 12. 15. 15:11 | HÍREK

Kedves diákok, szülők, pedagógusok!


Csupán néhány nap, és eljönnek az ünnepi pillanatok. Érkezésük nem sokakat lephet meg, hiszen az advent a várakozás, a felkészülés jegyében telik. Beszerezzük a fenyőfát, előszedjük a díszeket, megtervezzük az ünnepi menüt, titokban hazacsempésszük ajándékainkat – készítjük a szívünket, ünneplőbe öltözünk, aztán meglátogatjuk szeretteinket. Mert tudjuk, hogy az ünnep idén is beköszönt majd.

 

Kétezer éve Betlehemben még nem volt kitaposott útja az ünnepnek. Bár a Megváltó születését évszázadok óta várták, csak kevesen ismerték fel, hogy az idő beteljesedett, így csupán alig néhányan lehettek tanúi a világmindenség legfontosabb születésének. Az angyal beszélt róla Máriának és Józsefnek. A napkeleti bölcsek a csillagot követve jutottak el Jézushoz. A pásztorok pedig az Üdvözítő születéséről szóló angyali híradásra így reagáltak: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” (Luk.2:15.) Sietve haladtak a Szentírás szerint, és nem félútig, hanem azzal az elhatározással, hogy egészen Betlehemig mennek. Nem bizonytalanodtak el, nem beszélték le egymást, nem adták fel félúton, hanem eljutottak egészen Betlehemig.

 

Olyan sok mindenbe belekezdünk, annyi félbehagyott munka, kiteljesítetlen terv, cél és álom sorjázik a múltban. Annyi elvetélt kapcsolatot, hozzánk méltatlan gondolatot, félresodródott életet látunk magunk körül, pedig a tévedések, az első eredménytelenségek, a fáradt reggelek még nem jelenteken okot arra, hogy végleg lemondjunk arról a hívásról, amit a szívünk vagy a Küldött diktál. A pásztorok nem adták fel, és amikor megérkeztek, mindent pontosan úgy találtak, ahogyan azt az angyal mondta. Pontosan ugyanúgy, mert az isteni hívásban nincsen tévedés. És ujjongva, örvendezve tértek vissza a hétköznapokba, mert maguk is hallhatták és láthatták mindazt, amiről az üzenet szólt.

 

Egyetlen üzenet is értékes – talán most ez a karácsonyi üzenet is –, de személyesen tapasztalni, hallani és látni, találkozni az Üdvözítővel, valami egészen más dimenzió. Olyan élmény, amit csak azok élnek át, akik nem csak hírből hallottak róla, akik nem csak félig mennek el, hanem egészen Betlehemig jutnak.

 

Karácsonykor évek óta ez a felszólítás visszhangzik bennem: „Menjünk el egészen Betlehemig!“ Tegyük meg most! Járjunk utána, menjünk végig az úton! Legyen az ünnep, legyen az élet teljes – Vele!

 

Áldott, békés karácsonyt, és áldott, teljes életet kívánok magam és szeretteim nevében!


        Szenczy Sándor,

        a Baptista Szeretetszolgálat elnöke


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE