TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Éremeső a VI. Országos Baptista Sakk Kupán

2018. 03. 19. 11:34 | HÍREK

Idén 2018. 03. 10-én rendeztük meg a VI. Országos Baptista Sakk Kupát, amelyen 14 iskola 175 versenyzője képviseltette magát.


A verseny játszmái 5 korcsoportban, 7 fordulós, svájci rendszerben történő 2x15 perces játékidővel zajlottak. Ezen kívül még a felnőttek is megmérettették magukat 7 versenyzővel. A fordulók igen erős küzdelmeket hoztak, amelyen a fiúk és lányok együtt versenyeztek, de külön kerültek díjazásra. Az iskolánk tanulói jól állták a sara, és a nap végén nem maradtak el a sikerek. Minden korosztályban sikerült a dobogó valamelyik fokára felállnunk, valahol azonban minden helyezést kibéreltük. Összességében nagyon színvonalas és igen erős mezőnyben sikerült a nap végére a koronát megszerezni, hiszen a Baptista iskolák közötti versenyben mi lettünk az elsők ezzel a fődíjat is megszerezve, ami 250.000 forint. Ezen felül említést kell, hogy tegyek arról, hogy a verseny előtti héten sakk edzőtáborban vettek részt iskolánk tanulói, amely nagyban hozzájárult a sikerekhez. Az edzőtábort Velencéről érkező Molnár Béla és Taskovics István Nemzetközi mesterek vezették.

Helyezettjeink:2. korcsoport lány: 3. hely Veres Petra

                                                fiú:   1. hely Hajnal Milán Csaba

                                                         2. hely Kelemen Bálint 

                         3. korcsoport fiú:    1. hely Borbély Tibor Bence

                                                         2. hely Kelemen Ákos

                                                         3. hely Fabók Norbert

                         4. korcsoport lány:  1. hely Szabó Luca

                                                          2. hely Nagy Dorina

                                                          3. hely Pinke Maja Lilla

                                                 fiú:   2. hely Kormány Kristóf

                                                          3. hely Kormány Gábor

                                                                                                                                                                                             Felkészítő tanárok: Kormány László, Dr. Gunyecz Zoltán.

 


 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Pihenő és ünnepnap

22.
OKT.

Október 23 megemlékezés

23.
OKT.

A Kossuth iskola műsora a városi ünnepen

23.
OKT.

Indulj el egy úton… vetélkedő meghírdetése

24.
OKT.

Pályaválasztási szülői értekezlet 8.évfolyamon

24.
OKT.

Megoldjuk értekezlet

24.
OKT.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE