TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Kórus hangverseny és kiállítás Velencén

2019. 11. 19. 15:38 | HÍREK

A Baptista Művészeti Napok programsorozatába bekapcsolódott Velencén a Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium is. Az érdeklődők 2019. november 14-én, este egy csodás koncertnek lehettek a résztvevői.

Gyöngyharmat kórusunk Pintér Béla által énekelt dicsőítéseket adott elő. Gimnazistáink angol slágereket énekeltek, zongorán kísérte őket osztálytársuk, Vadon Laura. Hajostek Hanna 5. osztályos tanuló csodás versmondásával színesítette a műsort. Hangszer szólókat is hallhattunk. Pozsgai Gréta zongorázott, Pozsgai Petra fuvolán játszott, és Gőgös Kincső Boróka gitárjátékában gyönyörködhettünk.

A hangverseny után megtekinthették vendégeink azt a kiállítást, amit iskolánk tanulóinak a munkáiból állítottunk össze. Köszönjük azt az élményt, amit ezen az estén kaphattunk! Elsősorban Varga Virág karvezetőnek szeretnénk köszönetet mondani, de minden szereplőt, alkotót megillet a dicséret. Hálásak vagyunk értük Istennek.

                                                                                                     Papp Sándorné

                                                                                                     hitéleti-nev. ig.h.

„Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!

Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!

Énekeljetek az Úrnak hárfakísérettel,

hárfakísérettel zengő éneket!

Harsonákkal és kürtzengéssel

ujjongjatok a király, az Úr előtt!”

 98. Zsoltár 4-6.

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE