TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Lelkesen és nagy szeretettel

2018. 12. 05. 10:00 | HÍREK

Az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskolában lelkesen és nagy szeretettel készültünk az idei Hálaadásra.

 

Már október végén rajz- és versíró pályázatot hirdettünk meg. Alsós tanítványaink szebbnél szebb rajzokat készítettek, a felsősök pedig versben fogalmazták meg hálateli gondolataikat.

Egy novemberi napon piros ruhába öltözve érkeztünk az iskolába. Az udvaron diákok és tanárok közösen álltak szív alakba, míg egy csoport HÁLA feliratot formázott. Erről a látványról egy drónnal szuper fotók és videók készültek.

A rajzokból kiállítást rendeztünk, a verseket pedig az órák előtt a hangosbemondón keresztül olvasták fel a versírók.  A rajzok mellé színes „hálavirágok” is kerültek a folyosókra, amelyekbe a gyerekek beleírhatták, ki miért hálás.

Zeneiskola lévén nem maradhatott el az éneklés sem.  Két dallal is készültünk, amelyekhez koreográfia is tartozott.

November 22-én a nagyszünetben az egész iskola sulipólóba bújva boldogan énekelte együtt az összetartozásról, az álmokról szóló Sulidalt és Pintér Béla dalát a szeretetről, ami nem fogy el sosem.

A csodás napot a fél 6-kor kezdődő őszi koncertünk és képzőművészeti kiállításunk zárta.

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE