TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Míves kezek, táncos lábak

2019. 03. 22. 15:52 | HÍREK

Tehetséggondozó műhely a Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája Sásastó úti tagóvodájában.


2018 áprilisában a Nemzeti Tehetség Program „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programot támogatása (NTP-OTKP-18)” kiírására „Nagykunsági gyerek vagyok” címmel nyertes pályázatot írtunk. Az alap elképzelés az volt, hogy a naptári évben, az adott időszakra jellemző néprajzi szokásra, hagyományokra építve ötvözzük a kézműveskedést a néphagyományok megismerésével, népi dalos játékok, a néptánc alaplépéseinek a megtanulásával. 38 komplex foglalkozást és 7 lazító programot terveztünk be erre a tanévre.

Célunk, hogy a gyerekek érzelmileg kötődjenek hagyományainkhoz, a múltbeli örökségekhez és azt tovább éltessék, szüleik számára is vonzóvá tegyük. Fontos számunkra, hogy a gyerekek a hazaszeretetet, a szülőföldhöz való tartozást megértsék, átéljék. Célunknak tekintjük, hogy a gyerekek számukra ismeretlen népi kismesterséggel, természetes anyagokkal, népdallal, népi játékkal és tánclépéssel ismerkedjenek meg, ezek által biztosítva számukra a kézművesség, szabad játék és a tánc élményét. Fontosnak tartjuk azt is, hogy folyamatosan lássanak, halljanak archív felvételeken autentikus előadást. A tevékenységekkel a gyermekek szociális, értelmi, verbális és testi képességeit komplexen, s ezen túlmutatóan az egész személyiségét kívánjuk fejleszteni. A megfogalmazott célok eléréséhez a következő feladatokat határoztuk meg:

  • Olyan légkör megteremtése, ahol a gyerekek az alkotó szabadság és - merészség légkörét megélhetik.
  • A gyermek fantáziáját, kreativitását, esztétikai igényességét segítjük fejlődni.
  • A gazdagító programok segítségével ismereteiknek bővítése.
  • A tevékenységekkel a gyermekek szociális, értelmi, verbális és testi képességeit komplexen, s ezen túlmutatóan az egész személyiségének a fejlesztése.

Foglalkozásaink felépítése a tervezettnek megfelelő: néprajzi áttekintéssel kezdünk, majd az ehhez kapcsolódó kézműves tevékenység, közös mondóka, népi dalos játék, népdal, néptánc alaplépéseinek átadása követ. Ez a felépítés nagyszerűen bevált, mert a koncentrált figyelem után jól esik a gyerekeknek a mozgás, a kézműveskedés közben énekelt dalok eljátszása és nagyon várják a végén a táncot, népi játékokat. A foglakozásokat Gönczi Edit és Szabó Katinka közösen vezeti, amire 14 gyermek jár csütörtökönként 16 órától.

 

Az őszi időszakban a szüretelés betakarítás kapcsán gyümölcsös kosarak, szőlőtőkék, csutkaízík állatok születtek, kukoricát fosztottak és morzsoltak, megismerkedtek ezek nagykunsági hagyományaival, az ehhez kapcsolódó dalos játékokat játszottuk. A Márton nap kapcsán megismerkedtek Márton püspök legendájával, tobozlibát készítettek és lazító programként a Nagykun Klubban a néptáncos gyerekekkel együtt ropták a táncot élő zenére, játszottak a vetélkedőkön, kóstolhattak népi ízeket. A tervezetteken kívül az Almabálba is eljöhettünk ide ezt megelőzően, ami meghatározó élmény volt a gyerekeknek. November végén lazító programként szülőkkel közösen elmentünk az Ábri Károly házba s ez a látogatás egyúttal a téli ünnepkör indítása is volt. Az ott látható tárgyak funkcióinak megbeszélése után minden gyermek kipróbálta a szövőszéket.

Ennek kapcsán kezdtük el feldolgozni a fonással, szövéssel kapcsolatos néphagyományokat. Készítettek karkötőket páros munkában sodrással, majd szádfával, lazító programként kötélverővel saját övet gyártottak. Ezt folytattuk januárban pókszövéssel körmöcskézéssel, szövéssel.

Az Advent is sok lehetőséget rejtett magában: Felléptünk a Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület és a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett „Karácsonyi Szeretetnap” rendezvényén a Vigadóban, gyertyát öntöttünk, mézeskalácsot díszítettek és a szüleikkel közösen az utolsó decemberi foglalkozáson asztali díszt készítettek természetes alapanyagokból. Ekkor kóstoltuk meg a kidíszített mézeskalácsot és interaktív betlehemezés is volt: a gyerekek beöltözve szerepeltek, a szülők pedig mondták helyettük a szöveget.

A januárt gyöngyfűzéssel kezdtük: gumidamilra egyszálasan, majd pedig Mészárosné Szabó Katalin irányításával kétszálasan damilra. Februárban busóálarcok születtek dobozkartonból, gyékényből keresztek, emberek készültek.

A tevékenységekhez dalos játékok, mondókák, prózai játékok kapcsolódtak, szerves részei voltak a foglalkozásainknak. Ezeket kézműveskedés közben énekelgettük, mondogattunk, majd pedig eljátszottuk azokat.

A tánc és mozdulattanítás folyamatosan jelen volt. A gépi zene segített abban, hogy a gyerekek folyamatosan nehezedő mozgáselemeket tanuljanak meg a folyamatos gyakorlás lehetősége mellett. Így kígyózó vonal, köralakítás, csigavonal be- és kitekerése, koppantó, hegyező, lassú csárdás, friss csárdás elemeinek megtanulása, a táncosbot kipróbálása történt.

 

Szabó Katinka

óvodapedagógus

Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája

 

 

KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Végül akikben (a mag) jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik és harminc-, hatvan-, sőt százszoros termést hoznak.” "
(Márk evangéliuma 4,20)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Anyák napja

23.
ÁPR.

Föld világnapja, virágosítás, kiskertek veteményezése

23.
ÁPR.

Tavaszi Nevelési Értekezlet

23.
ÁPR.

„A” Szülői Klub

24.
ÁPR.

Nemzetközi konferencia lebonyolítása a Corvinus Egyetemen

24.
ÁPR.

Háromnegyedéves osztálykonferenciák

24.
ÁPR.

Húsvéti ünnep Mocorgó Óvoda, Föld napja és kerékpártúra Petőfi Óvoda

24.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE