X

TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Országos könyvtári napok

2017. 10. 10. 13:15 | HÍREK

Az Országos Könyvtári Hét keretein belül október 2-tól 8-ig a kótaji István Király Baptista Általános Iskola alsó tagozatos tanulói számára lehetőség nyílt a programsorozat két rendezvényén is részt venni a községi könyvtárban.

Az eseménysorozat idén Bartók Bélát idézve a „csak tiszta forrásból” összefoglaló címet kapta. A „tiszta forrás” környezetünk szépségeinek védelmére és megbecsülésére is utal. Fontos, hogy gyermekeinkben erősítsük a környezet iránti szeretet igényét. Talán így jobban odafigyelnek arra. Ha velük együtt keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel naponta tehetünk közvetlen környezetünkért, életünk szebb, tartalmasabb és egészségesebb lehet.

Sas Lajos író a lányával, Ildikóval, nyűgözte le tanulóinkat. A természetben élő állatok és növények iránti tisztelettel, interaktív módon mutatták be a Csillaghúr és barátai című mesekötetet. A próza, a zene, a mozgás ötvözése magával ragadta a gyerekeket. Az állatszereplőket szimbolizáló bábok az apróságok kezén, fején megelevenedtek. A dalok refrénjét különböző ritmushangszerek kíséretével együtt énekelték az előadókkal. Szókincsük bővült a hangkeltő eszközök megnevezésével.

Az egészséges életmód fontossága Víg Balázs író Rettegő fogorvos című könyvének bemutatásával hívta fel a gyerekek figyelmét. Ki látott már olyan fogorvost, aki fél a betegtől? Milyen a helyes fogápolás? A főszereplő, Fognyűvő doktor, s a valóságos, tapintható fogorvosi eszközök is hozzájárultak ahhoz, hogy oldják a félelmet, amit tévesen táplálunk a fogorvossal szemben.

Ezek a rendhagyó könyvtári órák erősítették tanulóinkban a természet iránti szeretetet, az egészséges életmód s az igényes kultúra iránti vonzalmat.


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE