TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Pintér Béla koncert és pünkösdi istentiszteletek a Zöldligetben

2019. 06. 11. 08:19 | HÍREK

Május 9-én, iskolánk vendége volt Pintér Béla, gospel zenész. Ma ő Magyarország egyik legismertebb keresztyén énekese. Gyerekek és felnőttek egyformán szeretik a dalait.

A kezdésre megtelt iskolánk aulája. Kovács Dániel iskolalelkészünk egy imával áldotta meg az alkalmat. Majd Béla vette át a mikrofont. Dalaival, szavaival ”elvarázsolta” a közönséget. A vállalkozó kedvű gyerekeket felhívta a színpadra, akik együtt énekeltek és táncoltak az énekessel. A legtöbb dalát ismerte és énekelte a közönség. Hatalmas sikert aratott!

Nagy áldás volt mindannyiunknak Béla szolgálata! Köszönjük szépen a fenntartónknak, hogy biztosította az anyagiakat, Bélának pedig az áldott estét! Hálásak vagyunk Bogdán Csabának, aki a technikai felszerelésének felajánlásával segített abban, hogy kiváló minőségben élvezhettük a koncertet. Harsányi Tibornak, a velencei Hajnalpír Gyülekezet tagjának pedig köszönjük, hogy kezelte a technikát.

 

Pünkösdi istentiszteletek a velencei iskolában

Június 3-án, hétfőn reggel az első órában mindkét iskolarészben istentisztelettel nyitottuk meg a hetet. A „Zöldben” Kovács Dániel iskolalelkészünk osztotta meg pünkösdhöz kapcsolódó igei gondolatait. Révész Dani és kedves felesége, Ági pedig Istent dicsőítő dalokat énekeltek. Ági a dalokhoz illő koreográfiát tanított, amibe bevonta a lelkes kis közönséget.

A „Ligetben” az igei üzenetet Dr. Steiner József lelkész-igazgatótól, a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatójától hallhatták a gyerekek és a pedagógusok. Itt a dicsőítő dalokról Fridvalszki Gréta gondoskodott, aki saját szerzeményeit énekelte. Grétát már ismerhették azok a pedagógusok és gyerekek, akik a kéthetente megrendezésre kerülő Sunday School alkalmaira jártak fel Budapestre az Akvárium klubba. A Ligetben láttuk vendégül a Eastern European Mission szervezet alelnökét, tagjait, akiket Hegedűs Ádám, a Magyarországi Baptista Egyház missziós koordinátora kísért el. Ettől a szervezettől kapták az elsős, negyedikes és kilencedikes gyerekeink év elején a Bibliákat. Az istentisztelet végén interjúkat is készítettek a szervezet tagjai felnőttekkel és gyerekekkel is.

Nagyon áldott alkalom volt mindkettő! Köszönjük mindannyiuk szolgálatát! Örültünk, hogy itt voltak velünk!

Papp Sándorné
hitéleti ig. h.

 

Vakációóóó!

Az utolsó tanítási napon a velencei Zöldliget Általános Iskola és Gimnázium diákjai és tanítói, tanárai színesben, színesen, vidáman köszöntek el az idei tanévtől. Ebből a hangulatból szeretnénk egy kis fényképes "beszámolót" küldeni Nektek.

Az Élet himnusza

Az Élet egyetlen esély — vedd komolyan, 
Az Élet szépség — csodáld meg,
Az Élet boldogság — ízleld meg,
Az élet álom — tedd valósággá,
Az Élet kihívás — fogadd el,
Az Élet kötelesség — teljesítsd.
Az Élet játék — játszd,
Az Élet érték — vigyázz rá
Az Élet vagyon — használd fel,
Az Élet szeretet — add át magad,
Az Élet titok — fejtsd meg,
Az Élet ígéret — teljesítsd,
Az Élet szomorúság — győzd le,
Az Élet dal — énekeld,
Az Élet küzdelem – harcold meg,
Az Élet kaland —vállald.
Az Élet jutalom — érdemeld ki,
Az Élet élet — éljed!

Köszönettel:
Bálintné Nagy-Kaszap Ditta

 

 

KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az a maga útján boldogságot talál.""
(Jakab levele 1,25)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység – szakmai vizsga

29.
OKT.

Felvételi tájékoztató

30.
OKT.

Kollektív színház látogatás osztályonként

01.
NOV.

Lázár Ervin program színház látogatás osztályonként

01.
NOV.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2020 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE