TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Szakmai nap a tehetségtámogatásról

2016. 11. 14. 13:09 | HÍREK

A baptista intézményhálózat középiskoláinak tehetséggondozó munkájának sokszínűsége tárult fel a Baptista Tehetségsegítő Tanács és a Kovács Pál Baptista Gimnázium szervezésében megvalósult szakma napon.

 

A sokféleségben rejlő egység és az egységben rejlő sokféleség értéke egyaránt megmutatkozott a szakmai napon. A közös gondolkodás első lépéseként a tehetség és a tehetséggondozás fogalmi kereteit hangolták össze a résztvevő intézményvezetők és tehetség-koordinátorok.

 

 

Már itt megmutatkozott milyen tág spektrumon működik a baptista intézmények tehetségsegítése. Ennek értéke igazán a Vállalások fájának elkészítésével realizálódott. Az intézmények saját tehetséggondozó munkájukat, eredményeiket bemutatva a hálózati együttműködés kereteit is kijelölték. Az intézményi erősségek bemutatása, azon vállalások, melyekkel egymás munkáját segíteni lehet: a tudásmegosztás, a közös programokban való részvétel, a jó gyakorlatok megosztása.

 

Éppen ilyen színessé vált az Elvárások fája is, ahol azok a hiányterületek jelentek meg, melyek a mindennapi működés hatékonyságát, a továbbfejlődés eredményességének zálogai. Az intézmények számára a tehetségsegítéshez priorizáltan szükség van iskolapszichológusra az intézményekben, tudásbázis és információs portál létrehozására, tanácsadásra pályázatírás és akkreditációs témában.

 

A szakmai napon a szakmai közös gondolkodás jegyében a Tehetségpont akkreditáció feltételei és a Minősített Tehetséggondozó Műhely cím elnyerésére készítendő pályázat kritériumairól is szó esett. Továbbgondolási irányként, hogy a tehetséggondozásban a személyiségfejlesztés milyen keretekben és eszközökkel tehető még hatékonyabbá.

 

Oros Róza, a Baptista Tehetségsegítő Tanács megbízott vezetője a program zárásaként kiemelte az intézmények gazdag programját, a szakmai munka színvonalát és az elkötelezettséget, melyek által a baptista intézmények tehetségsegítő hálózata a sokféleségben rejlő egység értékét képviseli.

 

Kovács Mónika - Szitt Zsolt

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE