TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tehetséggondozó szakmai fórum Nagyhalászon

2018. 03. 07. 18:17 | HÍREK

A Csuha Antal Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola március 5-én adott otthont „Az intézményi tehetséggondozás gyakorlati megvalósítása”c. szakmai fórumnak, melyre a Baptista Tehetségsegítő Tanács NTP-HTTSZ-004-17 pályázati programjának keretében került sor.

A rendezvényre a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményekből érkeztek vendégek. A nap célja az volt, hogy az érdeklődők megismerjék a nagyhalászi iskola tehetséggondozó stratégiáját, illetve az itt működő tehetséggondozó műhelyek munkáját. Az esemény keretében a színjátszó csoport és a néptáncosok előadását nézhették meg a vendégek, majd műhelylátogatás keretében bepillantást nyerhettek a tollaslabda, a sakk valamint a néptánc csoport munkájába. A Baptista Tehetségsegítő Tanács nemcsak szakmai tanácsokkal, hanem a pályázati úton elnyert anyagi támogatással is segíti az intézményben folyó tehetséggondozást.

Petró Gergely

Csuha Antal Baptista Általános Iskola,
Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola

 



KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek s ne csüggedjen.""
(János evangféliuma 14,27))

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE