TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Baptista Középiskolák Országos Bibliaismereti Versenye 2023

2023. 04. 18. 12:10 | HÍREK

Idén április 14-én került sor a második országos középiskolai bibliaismereti versenyre. A kihívás témája a „Misszió az idegen kultúrákban, Dániel könyve és Pál apostol munkássága idején” volt. A megnyitón Hajnal Zoltán hitéleti igazgatóhelyettes beszédét követően Rostás Péter iskolalelkész tájékoztatta a versenyre jelentkezett tíz csapatot a vetélkedő menetéről. A csapatok az ország egész területéről érkeztek: budapesti, kisújszállási, nagyhalászi, debreceni és természetesen pécsi baptista középiskolák is jelen voltak.

A versengés egy testnevelés és bibliaismeret speciálisan kombinált feladatával vette kezdetét, ahol mind az ügyességnek, mind a tudásnak kiemelt szerep jutott. Ez az összetett kihívás különösen tetszett a résztvevőknek, ami a tavalyi és az idei versenyen is kuriózumnak számított, és a találkozó egyik védjegyévé vált.

Ebéd után még három feladat várt a versenyzőkre. Ezekben hangsúlyosabb szerepet kapott az elméleti tudás, emellett a jó időbeosztásnak, a térképismeretnek és a Biblia helyes használatának is fontos szerep jutott. A csapatok a változatos feladatok befejeztével izgatottan várták, hogy kiderüljön, miként szerepeltek a versenyen.

A vetélkedő eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult, amely Paróczi Zsolt oktatási szaktitkár igei gondolataival vette kezdetét, majd az oklevelek és a díjazottak jutalmazásával zárult. A versenyt szoros küzdelemben a Cserepka Iskola csapata nyerte a Kovács Pál Baptista Gimnázium és a NABOK Kossuth tagintézménye előtt. Senki nem távozott üres kézzel, hiszen a szervezők mindenkit megleptek egy kis ajándékcsomaggal, a visszajelzések alapján pedig jó élményekkel is gazdagodtak a résztvevők.

Cserepka Iskola

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

24.
FEBR.

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

24.
FEBR.

Holokauszt napja

25.
FEBR.

Kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

25.
FEBR.

Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

26.
FEBR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE