Csodák és egymás nyomában a Kéktúra útjain

Közel ötven ifjú táborozó vette be magát a Bakony egyik nyugodalmas öblébe, hogy néhány napon át elfeledje a hétköznapokat, félretegye a telefont, és inkább egymás társaságát és barátságát keresve adja át magát a természet csodálatának, a gyönyörű magyar táj szeretetének. Ők a baptista Kéktúrás Táborozók!

– Harminchat éve szervezünk kéktúrás turisztikai táborokat, eddig csupán egyetlen esztendő maradt ki a sorból – idézte fel a múltat Sajtos József, a Seregélyes Baptista Általános Iskola főigazgatója. – Sokáig téli táboraink is voltak, ezt mára el kellett hagynunk, mostanában csak nyáron jövünk az erdőbe. Az Aggteleki Nemzeti Park területén kezdődött minden, elsőként arra indultunk, majd következett a Mecsek, a Zemplén, a Mátra, a Bakony, az Őrség – mára már bejártuk az Országos Kéktúra és a Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalait.

Csupán tucatnyian kezdték, ma már túljelentkezés van: az idei túra-táborozók a Bakonyban 

A pedagógus elmondta, hogy lényegében a táborokból fejlődött ki híres, országosan egyedülálló és határokon átívelő természetismereti, turisztikai vetélkedőjük is. Miért vágtak bele?

– Szerettünk volna átadni valamit azokból az élményekből, amelyeket megtapasztaltunk az elmúlt évek során. Kedvet akartunk csinálni másoknak, mert rengeteg csoda létezik és vár felfedezésre ebben az országban, ezeket pedig minél többeknek látniuk kell!

Idővel a csapat létszáma kinőtte magát, hiszen a seregélyesiek tizenöt, húsz, majd huszonöt fővel kezdték a természetjárást, ám amikor minap meglátogattam őket Vinye mellett, az Öregbakony Turistaházban, negyvenhatan vártak. Közülük néhányan sok-sok évvel ezelőtt kisdiákként kezdték a táborozást, ma pedig már egyetemen mérnöknek, orvosnak tanulnak. Az igazgató úr említett egy férfit, aki képzett kőműves mesterként még harmincéves korán túl is velük tartott, csak akkor maradt el, amikor családot alapított.

Minden Sajtos József tanár úr szenvedélyéből született meg, feleségének, Krisztinek a jóságából vált szerethetővé, majd az utóbbi években a főigazgató helyettesének, a Kárpátaljáról származó Demeter Mariannának a lelkesedéséből erősödött tovább.  

– Ketten voltak, akik megfertőztek a természetjárás vírusával – emlékezett Sajtos József. – Egyikük Sűdy Péter gimnáziumi tanárom, a másik a szombathelyi főiskolán Dr. Veress Márton volt, aki már szakmai, „karsztos” alapokra építve terelgetett minket a hazai tájakon. Számomra ez jelenti a kikapcsolódást, mert az idő múlásával egyre inkább elfáradok, de közben fejben rendbe teszem magam. A túra remekül kikapcsol. Kiváló a társaság, miközben olyan közegben létezünk, amit nagyon szeretek, és nincs köztünk egy hangos szó. Nem okoz gondot megbeszélni, mikor fekszünk és kelünk, ki takarít, ki mossa fel a mellékhelyiséget. Ahogy az idősebbek visszajártak, az újoncokat rászoktatták a helyes viselkedésre. Itt vagyok közel félszáz fiatallal az erdőben, néha túra közben a tűző napon, és örömmel tapasztalom, hogy segíti egymást mindenki.

Két erőt próbáló túra között pihenésképpen mindig játszanak valamit

A tanár úr földrajz szakos, de a gyerekek nem csak földrajzzal vagy földtannal ismerkednek a táborozás során, hanem történelemmel, néprajzzal, honismerettel, biológiával, állat- és növénytannal is. Megkérdeztem, mikor szedte össze a telefonokat. Már az első napon?

– Eszem ágában sem volt ilyesmi. Napközben néha teljesen természetes módon egy-egy percre előkerülnek a mobilok, a gyerekek elküldenek egy üzenetet, de nem jellemző a használatuk. A kisebbek közül van, akire este úgy kell rászólni, hogy ha még nem üzent haza, tegye meg! Jellemzően senkit sem kell fegyelmezni, mert mindenki tudja, mi a teendője. Eredetileg minden földrajz-szakköri táborként kezdődött, de mára az emberi oldalát sokkal többre tartom ezeknek a napoknak, mint a szakmai részét. Az, hogy táborozás és túrázás közben még hasznos ismereteket is át tudok adni, csak a bónuszt jelentik!

A 21 éves Kopiári Domonkos Károly hetedik éve résztvevője a tábornak. Seregélyesre járt általános iskolába, ma már az Óbudai Egyetemen mérnök-informatikusnak tanul, miközben egy cég anyagismereti laborjában dolgozik. Szabadidejében pedig a túrázás mellett úgy focizik, mint az amerikaiak.  

– A társaság a legvonzóbb, mert Jóska bácsiék nagyon összeszedték a csapatot – jelentette ki. – Majdnem ötvenen vagyunk, most már minden évben többen jelentkeznek, mint ahányan elférünk a turistaházban. Itt vagyunk, jól érezzük magunkat, mert rendkívüliek a társak. Én egyébként leendő informatikusként rengeteget ülök a számítógép előtt, de Jóska bácsiék még időben rávettek bennünket arra, hogy sokat sétáljunk, túrázzunk az erdőben.

Oláh Barnabás azonban még hozzá képest is veteránnak számít, hiszen tizenhét éve túrázik a csapattal, még másodikos korában Krisztina osztályával kezdett mozogni és ismerkedni a természettel.  

Bal szélen az egyetemista Oláh Barnabás, jobb szélen Sajtos József főigazgató és felesége, Kriszti: ők ketten "fertőzték meg" a legtöbb fiatalt a természetjárás szeretetével

– Emlékszem az első utam egyikére, amikor nagyon kimerültem és egy ponton kijelentettem, hogy ennyi, eddig tartott! És megálltam. Jóska bácsi akkor csak mellém lépett és ennyit szólt: „Jó, de most már menjünk…” Azóta eltelt tizenhét év, és megyünk.   

A fiúk büszkén hívták fel rá a figyelmemet, hogy van a csapatban egy leendő doktornő is. Pinke Lilla jelenleg elsőéves a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán.

– Valahol mélyen mindig tudtam, hogy ezt szeretném élethivatásomnak választani, bár eredetileg állatorvosnak készültem és csak az utolsó pillanatban változtattam ezen – mesélte a fiatal hölgy, aki nem mellesleg többszörös bajnok, feketeöves kempós is. – Rendkívül nehéz az egyetem, de Seregélyes kiváló alapokat adott, nagyon szerettem oda járni. Az embereken való segítés vonzott és ebben az is befolyásolt, hogy az iskola a Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeként nagyon sok humanitárius akcióban vesz részt. Én tizenkét éve táborozok, még alsó tagozatban, Kriszti nénivel a Süni szakkörben kezdtük a kirándulásokat, mostani életemben remek nyári kikapcsolódás, úgy érzem, levezeti az egész éves feszültséget.

Jobb szélen a feketeöves sportoló és orvostanhallgató Pinke Lilla, tőle a harmadik az építészmérnöknek tanuló Buza Júlia

Buza Júlia ugyancsak Kriszti néni osztályában kezdte a természetjárást. Ő is pécsi egyetemista, építészmérnöknek tanul.

– Úgy tűnik, a túrázás hosszú távon is az életem része marad, hiszen sok barátom lett, és most már nem csak a középiskolából, de az egyetemről is visszajárok közéjük. Mit ad? A társaságot szeretem a legjobban, ez volt az, ami mindig visszahúzott. Mindig akadnak tréfás megszólalások és történetek, a túrák és a szép tájak sokkal jobbak, izgalmasabbak a többiekkel együtt!

A bakonyi tábor azóta véget ért, de már a következő túrákat tervezgeti a csapat.

Fotók és szöveg: Tihanyi Tamás