TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Érmes hétvége

2016. 03. 08. 12:12 | SULI BLOG - TANÁROK ÍRÁSAI

Február 27-én rendezték meg a IV. Országos Nagyecsedi Verbunkversenyt.


A hat korcsoportban induló százharmincöt résztvevő között indult a nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskola négy diákja – Kelemen Gergő, Gálik Sándor, Kövér Gábor, Kövér Ákos -, valamint felkészítőjük Kovács Viktor tanár úr is. Az izgalmas és szoros versengés mellett élmény volt az ún. adatközlő táncosokkal való személyes találkozás is. A lelkiismeretes felkészülés meghozta eredményét: Kövér Ákos és Gábor táncát különdíjjal, míg Kovács Viktor tanár úr produkcióját 1. helyezéssel és különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri. Az elért eredmény értékét az emeli, hogy tanár úr 30 éve táncol és kedvenc táncanyagában – a magyar verbunkban – immár második alkalommal ért el országos mezőnyben első helyezést.

 

 

Ugyanezen a napon sakkozóink is versenybe szálltak a Megyei Diákolimpia Csapat Sakkdöntőjében. Iskolánkat hét csapat képviselte az ötfordulós, svájci rendszerben lebonyolított küzdelmekben. A Demeter Dorina, Nagy Bernadett Éva, Nagy Fanni összetételű csapatunk megyebajnok lett, így ők képviselik az országos döntőben, korosztályukban a megye sakkozóit. További csapataink második illetve harmadik helyen végeztek.

 

 

Tollaslabdázóink is részt vettek a felmenő rendszerű Megyei Tollaslabda Diákolimpia döntőin. Jól felkészült korosztályos versenyzőkkel néztek farkasszemet a pályán sportolóink, de mint általában, lelkesedésük most is maximális volt. Mivel célunk az országos szintű megmérettetés, még egy regionális döntő előttünk áll, és csak onnan léphetünk a Szegeden megrendezésre kerülő Országos Döntőre. Nagyon büszkék vagyunk Veress Petrára, aki már országos döntőben tudhatja magát.

 

Reméljük az országos döntők is tanulóink eredményes részvételével zárulnak.

 

 

Ujhelyiné Magyari Zsuzsanna

igazgató helyettes

Csuha Antal Baptista Általános Iskola

 

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE