TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Föld Napja a Hétszínvirág Baptista Óvoda és Bölcsődében

2021. 04. 27. 11:43 | HÍREK

Idén amint újra nyitott óvodánk, ugyan rendhagyó módon, de mégis annál nagyobb izgalommal készültek kicsik és nagyok is a jeles zöld napra. Minden csoport más-más ötletekkel készült, melyek magukba foglalták a környezetvédelem, újrahasznosítás, szelektív hulladékgyűjtés fogalmát is. A szemléletformálás kisgyermekkorban a leghatékonyabb, így Zöld óvoda révén fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink gondolkodásában kiemelt helyet kapjon a környezetünk és az állatok védelme, tisztelete és szeretete. A szülők közreműködésével és a Környezetvédelmi munkaközösség által idén is megrendezésre került az „Egy gyermek-egy virág” programunk. Az óvoda épülete előtt minden csoportnak külön kis virágoskertje van, ide ültettük el közösen a gyerekek által hozott virágokat. Szeretnénk, ha ezáltal is kialakulna bennük a növényültetés és a közvetlen környezetük zöldítésének fontossága.

Ezúton is köszönjük szépen a szülők hozzájárulását.

 

Szakmány Krisztina

óvodapedagógus

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE