TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Kisújszálláson hódoltunk a zenének

2019. 10. 14. 14:46 | HÍREK

A Baptista Alapfokú Művészeti Iskolában a Zenei Világnap megünneplése több évtizedes hagyományra tekint vissza. Rendezvényeink sorában ez a program kiemelt helyen szerepel.

 

A Zenei Világnap - ünnep. A ZENE ünnepe. A zene lelkünk különböző rétegeit érintheti meg. Ha befogadók vagyunk a csodára, olyan különleges élményben lehet részünk, ami semmi mással nem pótolható.

A Vigadó Kulturális Központban 2019. október 11-én megvalósult Zenei Világnap műsorában jelentős szerepet kapott a gitármuzsika. A koncerten W. A. Mozart, Bernáth Ferenc, F. Carulli, J. Sagreras, G. F. Händel, F. Burgmüller, A. Vivaldi műveit hallhatta a közönség. Mindig felemelő élmény, ha a növendékek tanáraikkal együtt lépnek színpadra. Ennek varázslatos pillanatait is átélhettük az est folyamán, amikor a gitárzenekarban együtt muzsikált két pedagógusgeneráció és az általuk tanított tehetséges, ifjú zenészpalánták. Iskolánk egykori és jelenlegi gordonka tanárának közös produkcióját is hallhattuk, mely bensőséges hangulatával magával ragadta a közönséget. A hangversenyen közreműködött a Városi Vonószenekar, Papp László művésztanár vezetésével.

Rendezvényünk a Zeneakadémia „A tanulók képesség-kibontakoztatásának elősegítése a köznevelési intézményekben” című EFOP-3.2.6-16-2016-00001 pályázatának részeként valósult meg.

Kéki-Széplaki Edit

igazgató

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE