TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Lábak nélkül, erős szívvel

2022. 11. 18. 16:18 | HÍREK

Vasúti balesetben, munka közben veszítette el mindkét lábát Patkás „Rocky” Tamás, az egyetlen magyar nyíltvízi paraúszó. A nem mindennapi sportember szerdán a Seregélyesi Baptista Általános Iskolában tartott élménybeszámolót a fiataloknak. Rocky örömmel elvállalta az előadást, annál is inkább, mert bőven volt miről beszélnie: a Boszporusz tengerszoros után a nyáron átúszta a veszélyes öblöt is San Francisco-ban.

 

Fehér cápa, mint motiváló erő

 

– Egy uszodában történt, valamilyen foglalkozást tartottak víziszonyos felnőttek számára. Beszélgettünk egy kicsit, aztán elkezdtem úszni a másik medencében. Egy óra telhetett el, amikor véget ért a foglalkozás, én is kimásztam a medencéből. De addig egyfolytában úsztam, csak úsztam. Körbe álltak és megdöbbenve kérdezték: ez miként lehetséges? Ha az ember elhatározza magát, akarja és csinálja, akkor ez működik. Ennek az az egy trükkje van, hogy csinálni kell. Mára ott tartok, hogy az ország egyetlen nyíltvízi paraúszója vagyok, aki beállított egy világrekordot San Francisco-nál, az Alcatraznál. Én vagyok az egyetlen ember, aki ilyen sérültséggel átúszta az öblöt, a 3,3 kilométert a börtönszigettől, ahol Al Capone-t fogva tartották, a partig. És ezt rekord idővel, 47 perc 13 másodperc alatt. Sok arrafelé a fehér cápa, annak idején ezért tartották azt, hogy lehetetlen a börtönből megszökni. Így aztán megvolt a motiváció, hogy gyors legyek. Nekem az az úszás felért egy olimpiai aranyéremmel.

 

– Készülök a Bodeni-tó jövő évi átúszására, ami egy nagyobb feladat lesz, mert nagyobb a távolság, hidegebb a víz, de legalább nincsenek cápák. Németország és Svájc között van egy tizenkét kilométeres szakasz, olyan öt-hat órás utazás vár rám megállás nélkül. Már készülök, de azért el tudtam jönni Seregélyesre, mert éppen pihenőnapot tartok. Egyébként minden nap lent vagyok az uszodában, amit szerencsére nem zártak be, és az olimpikonokkal edzek heti négy alkalommal. Általában úgy 10-11 ezer métereket úszok, aztán nyújtok, tornázok. Sajnos a súlyom olyan, amilyen… Annyi előnye van ennek a kevés túlsúlynak, hogy nem fázok a vízben annyira, mint a vékonyabb, átlagos testalkatú úszók.

 

– Amikor reggel hatkor lementem a partra, már láttam, hogy az amerikai zászló egy kicsit lengedez, arról tudtam, hogy fújni fog a szél. Lementünk a szigetre, ami egy turisztikai helyszín, kiváltságosnak éreztem magam, hogy ott lehetek egy csónakban. A szervező csapat annyira képben volt mindennel, hogy szinte percre pontosan tudta, hogy nekem mikor kell bemennem a vízbe. Ugyanis meg kellett várni a megfelelő áramlatot, és azt egy műhold segítségével figyelték. Elkezdődött a visszaszámlálás: 15 perc, 10 perc, 5 perc, 2 perc és víz! Veszélyes vállalkozás volt, mert nem lehetett sehol megkapaszkodnom, ha baj ér. Több száz méter mély ott a víz, bár nekem még egy méteren se ér le a lábam. És olyan áramlatok vannak, amelyekből nehéz kiúszni, és esetenként kisodorja az óceán közepére az úszókat. Nem játék, hanem kőkemény sportteljesítmény volt, amire két évet készültem. Aztán a parton csak magunk voltunk, nem bontottunk pezsgőt, nem rendeztünk fesztivált, csak elmentünk palacsintázni a városba. Kerekes székben ültem, nem volt rajtam a művégtag: Amerikában elfogadottabb az ilyesminek a látványa, mint nálunk. Beszélgettünk az amerikaiakkal, és amikor megtudták, hogy reggel átúsztam az öblöt, hitetlenkedtek. Igen, mert az a börtönsziget arról ismert, hogy aki meg akart szökni, az vagy megfagyott a vízben, vagy megfulladt, vagy megették a cápák. A fegyház üzemelése alatt összesen 14 rab próbálkozott hasonló kisérlettel, azonban egyikőjüknek se sikerült a szárazföldet elérnie.

 

A vonat és az élet kerekei alatt

 

– Én 1994-ben, egy üzemi balesetben veszítettem el a lábaimat. A győri teherpályaudvaron dolgoztam, mint kocsirendező és tolatásvezető. Munka közben ért a baj, a sínekre estem, amikor váratlanul megindult a szerelvény. A jobb lábamat térd fölött, a balt pedig térd alatt vágta le a kerék. Nem ájultam el, leszedtem a nadrágszíjamat és elkötöttem a lábamat. Közel volt a mentőállomás, pillanatok alatt odaért a rohamkocsi. Fiatal, 23 éves családapa voltam, egy 8 hónapos kisfiúval. A feleségemmel korán indultunk neki a világnak, de minden keresztbe lett húzva. Ebből a helyzetből kellett felállnom és kihoznom valami jót. Három hónap alatt a seb begyógyult, de két év rehabilitáció következett.

 

– Az egyensúlyhoz kell a láb. A seregben elit alakulatnál voltam ejtőernyős, sokat ugrottam helikopterből és repülőgépből, és sosem volt tériszonyom. De láb nélkül úgy elveszítettem az egyensúlyomat, hogyha felültem az ágyban, elszédültem. Természetesen én is el voltam keseredve, a családomnak sem volt jó, de egy idő után rájöttem, hogyha arra várok, hogy valaki segítsen, akkor sehová se jutok. Mert a barátok szép lassan kikoptak mellőlem, aztán az ismerősök is. Egyszer eljön valaki összevágni nálam a fát, eljön kétszer is, harmadszorra már nem. Letettem a jogosítványt, azaz megtanultam autót vezetni, vettem egy kis kocsit, és ez már egy lépés volt visszafelé az életbe. A művégtagokkal is egyre jobban mozogtam. Aztán kitaláltam, hogy nem leszek semmirekellő, tudtam, valamit dolgozni is kell, mert a gyereknevelés is életcélommá vált. De aztán a fiam felnőtt és kirepült a házból, és ott találtam magam, hogy nem tudtam mit kezdeni, nem volt többé feladatom.

 

– Régi álmom volt, hogy kijussak az Egyesült Államokba. Letettem róla, de a sors közbe szólt: egyik nap bedobtak a postaládámba egy hitelkártyát. Ugye, amit onnan költ az ember, azt vissza is kell fizetni, ezért aztán jó messze elraktam magam mellől, mert nem akartam adósságba keveredni. De aztán rájöttem, hogy van egy lehetőségem, miért ne használjam ki? Vettem egy repülőjegyet és elutaztam az Egyesült Államokba. Három évig fizettem vissza a pénzt, de megérte. Mert ott olyan szemléletű emberekkel találkoztam, akik megmutatták, miként kell pozitívan élni, nem visszafelé nézve, hanem előre. Mert a múlton nem tudunk változtatni, de a jövőnket még formálhatjuk. Amikor hazajöttem, eldöntöttem, hogy sportolok. Egyrészt azért, mert el voltam hízva: ha akkor nem kezdek el mozogni, lehet, már nem is élek. A mozgáskorlátozottságnak ugyanis egy sor más betegség a hozadéka, a cukorbetegségtől a magas vérnyomásig, ezért az ember könnyen kivonja magát a forgalomból egypár év múlva. De most egészségesnek érzem magam, nem vagyok soha ideges, nem kell gyógyszert szednem. Ha egy kicsit feszült vagyok, elmegyek az uszodába és lenyomom az edzésemet, aztán elalszom a fotelban úgy, hogy körülöttem bárki azt csinálhat, amit akar.

 

Nekem ezt dobta a gép

 

– Olyat csinálok, amit nem sokan a világon, még az is lehet, hogy én egyedül. Beleszerettem. Amikor ott vagyok a tengeren és úszok öt kilométert, tudom, hogy jól végeztem a dolgomat, és amit teszek, az különleges. Nekem ezt dobta a gép és ebben élek. Rengetegen keresnek a közösségi médián keresztül, amióta ismert lettem. Gyerekektől, fiataloktól, idősektől kapok üzeneteket. Minap bementem a hivatalba Győrött, ugyanúgy beálltam a sorba, mint a többiek. Egyszer csak odajött hozzám egy hölgy és szólt, hogy kövessem a kettes szobába, az előadóhoz. Csodálkoztam, ilyen gyorsan? Aztán odasúgta, hogy a férjének én vagyok a példaképe. Mert depressziós volt, miután elküldték a munkahelyéről, és amikor látott rólam egy riportot, elgondolkodott rajta, hogy egy nála sokkal rosszabb helyzetben élő ember minőségileg mennyire jobban tud élni. Mert tényleg, azon kívül, hogy nem tudok a lépcsőn le és fel futni, mindent meg tudok csinálni, csak egy kicsit másként kell gondolkodni, és akkor működik a világ. És motiválhatok másokat is. Azért próbálom egy kicsit kitárni az életemet, hogy lássanak.

 

– Amikor a baleset utána elmentem a győri uszodába, majdnem leestem a lépcsőről, mert nem volt lift. Akkor nem hittem volna, hogy valaha paraúszó leszek. Nyolc évig versenyeztem az épekkel, Ausztriában, Szlovákiában, Dániában, Oroszországban, sok helyen jártam. Attól lett olyan tapasztalatom, amivel meg tudom oldani a nagyobb kihívásokat is. Jelenleg a győri úszóegyesület igazolt sportolója vagyok. Az Alcatraznál elérkeztem egy olyan pillanathoz, ami azt jelzi, hogy most már tovább kell, hogy menjek: ezért lesz a következő állomás a Bodeni-tó, aztán ott van Gibraltár, a La Manche-csatorna… A gond az, hogy egy-egy ilyen kihívás sokba kerül. A kilenc év alatt eddig körülbelül 4 és félmillió méter úsztam le: egyébként lábak nélkül ez nem egyszerű. Lehettem volna gátfutó is, de az még bonyolultabb volna. A felsőtestünk az erősebb, a láb kiegyensúlyoz a vízben. Ezért legelőször megfordultam a medencében, a fejem volt a víz alatt, a lábam, ami nincs, a víz fölött. Először a mellúszást tanultam meg, de mint a mamik, a fejem kint volt, aztán szólt az úszómester, hogy nyomjam a vízbe. Egyre többet és többet úsztam úgy, hogy mindig volt egy cél, hogy legyen motiváció. Először ez lett a Balaton átúszás, amire egy évet készültem. Aztán az életemért küzdve megcsináltam, később pedig olyan szintre fejlesztettem magam, hogy ma már én vagyok a paraúszók között a rekorder, nyolcszor, a legtöbbször úsztam át a Balatont. Ha valaki felteszi a bakancslistájára, az egy jó vállalás. Olyasmiket lehet megcsinálni, ha az ember akarja és tesz érte, hogy fantasztikus.

 

– Egyedüli gyerekként nőttem fel, anyám súlyos alkohol problémákkal küzdött és hamar kiitta magát az életből, 47 évesen meghalt. Szomorú volt a családi hátterem, de erősebbé váltam, jobban akartam. Amikor szombat reggel megtörtént a baleset, két hónap múlva mentem haza ismét úgy, hogy nem voltak meg a lábaim. Nagyon nehéz volt az elején, mert ezt fel kellett fogni ép ésszel. Nem léteztek előttem olyan példák, amik segítettek volna, de mára én elvégeztem egy tanfolyamot és orvosok el szoktak hívni olyan sérültekhez, akik nem hisznek a fehér köpenynek. Egyszer elhívtak egy sráchoz, aki hadirokkant lett, a gránát levitte a lábát és senkivel sem állt szóba, csak feküdt a kórházi ágyban. Akkor jöttem vissza egy tengeri versenyről, és lábak nélkül én voltam a címlapon: nem szándékosan csináltam, de az újság ott volt a kezemben. Ledobtam az ágyára, kimentem inni egy üdítőt, beszélgettem a nővérekkel, aztán visszamentem. Rám nézett, láttam, hogy na, már van kommunikáció. Ez tényleg te vagy?, kérdezte. Mondtam, hogy én. Nem hitte el. Erre letoltam a gatyámat és megmutattam a műlábakat. Akkor már el tudta képzelni, hogy ő is működhet egy műlábbal. Bízom abban, hogy megtalálta az útját és nem az alkohol, a kábítószer vagy az önsajnálat felé indult el. Mert változtatni csak úgy lehet, ha én is akarom. Nem a problémákat kell nézni, hanem a megoldást.

 

– Én ki vagyok varrva rendesen, tele tetoválással, ez a hobbim, de a fiamon nincs egy piercing se. Ha akkor a vonat alatt meghalok, nem tudom, mi lett volna vele, de ma nagyon rendes ember. És ez nekem megint egy visszaigazolás, hogy valamit jól csináltam az életben.

 

KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket""
(1János 1,8-9)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Kimeneti mérések lezárásához kapcsolódó adatok megküldésének határideje a Hivatal részére

30.
NOV.

Kimeneti mérések lezárásához kapcsolódó adatok megküldésének határideje a Hivatal részére

30.
NOV.

Bemeneti mérések ideje (szövegértés-matematika-természettudomány-nyelvek)

30.
NOV.

Kimeneti mérés adatainak megküldése

30.
NOV.

11. évfolyam kimeneti mérés adatszolgáltatás

30.
NOV.

Tanfelügyeleti ellenőrzés teendőinek megszervezése, rögzítése - OH honlap. Dokumentum feltöltés: Ped.prog., Szmsz, Házirend.

30.
NOV.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2020 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE