TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Őszi hangverseny az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskolában

2023. 11. 28. 12:19 | HÍREK

a Baptista Művészeti Napok keretében 2023. november 22-én 

Az Andor Ilona Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola művészeti tagozata az idei tanévben is megrendezte a már hagyományossá vált 

Őszi hangversenyt és kiállítást.  A rendezvény idén is kapcsolódott a Baptista Művészeti Napokhoz. Az érdeklődés óriási volt, az Erkel pódium széksorai megteltek, 

sokan voltak, akiknek csak állóhely jutott.

Fodorné Bálint Andrea iskolalelkész  beszélt az anabaptistákról, és ismertette az általuk népszerűvé vált habán kerámia történét, majd  bibliai köszöntést mondott.

képzőművészek   habán stílusban készült alkotásokat is kiállítottak. Felhasználták a hagyományos forma- és színvilágot.

A néptáncosok vidáman és lelkesen adták elő számukat,  a hangszeres növendékek gyönyörűen muzsikáltak. Élmény volt hallgatni és nézni a produkciókat. 

A kedves közönség, szülők, nagyszülők és barátok sok-sok mosollyal és tapssal köszönték meg a műsort.

A hálaadás napjához közel felnőttek-gyermekek közösen hangolódtak az ünnepre a művészet segítségével. Mélyen érezték át az áldást, amely mindennapjaik része.

Topa Zoltánné
művészeti igazgatóhelyettes


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

24.
FEBR.

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

24.
FEBR.

Holokauszt napja

25.
FEBR.

Kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

25.
FEBR.

Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

26.
FEBR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE