TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Szakmunkásavató: elismerések és állásajánlatok

2025. 06. 02. 10:44 | HÍREK

Ünnepélyes keretek között vehették át végzős tanulóink szakmai bizonyítványaikat május 30-án a Vigadóban.

Toldi Attila főigazgató nyitóbeszédét követően Demeter Jánosné kuratóriumi elnök és Toldi Attila Illéssy Sándor-díj átnyújtásával ismerte el Piller Adrien tanárnőnek,valamint a CLAAS Hungária Kft. törökszentmiklósi tanműhelyének az iskola fejlődéséért és fejlesztéséért végzett munkáját. Az Illéssy Alapítvány pénzjutalommal köszönte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen jól szereplő ifjú szakemberek teljesítményét.

Szűcs Tamás polgármester a város képviseletében köszöntötte az ifjakat, a végzősök nevében Mészáros Ferenc hegesztőtanulónk búcsúzott az iskolától, diáktársaitól és tanáraitól. Amilyen különleges volt Kovács Veronika szülő búcsúzása, olyan örömteli és megható is, hogy legfontosabb partnereink egyike, a Szülői oldal milyen nagyra értékeli dolgozói közösségünk munkáját.

Ünnepségünkön 68 ifjú szakember vette át szakmai bizonyítványát, a gazdálkodó szervezetek jutalmakkal és állásajánlatokkal ismerték el a náluk töltött szakmunkásévek alatti teljesítményt.

Iskolánk szakmunkásavatója egyben a fizikai dolgozók ünnepe is, a tisztességes, az újításokon töprengő, a gondolkodó, és ezzel a fejlődést szolgáló szakemberek dicsérete.

Ünnepségünk méltó lezárása volt a tanulóéveknek.

 

Toldi Attila főigazgató

NABOK

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Határtalanul! - tanulmányi kirándulás Szlovákiában (7.évfolyam)

25.
MÁJ.

Évzárók- hete a szülőkkel közös program szervezése

25.
MÁJ.

Pannonhalmi Tudáspróba

26.
MÁJ.

Tanítási szünet, ügyelet (Koncert napja helyett)

26.
MÁJ.

9. évfolyam célnyelvi belső vizsga

26.
MÁJ.

Kihívás napja – Challenge Day (2026. 05. 25.)

26.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE