TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

SZÍNEK – Baptista Középiskolák III. Országos Ki Mit Tud Vetélkedője

2022. 03. 30. 15:12 | HÍREK

Négy év elteltével – a pandémiás helyzet okozta halasztás miatt – 2022. március 26-án ismét az Illéssy Sándor Baptista Középiskola szervezésében került megrendezésre a SZÍNEK – Baptista Középiskolák III. Országos Ki Mit Tud Vetélkedője. A versenyfelhívást a Baptista Szeretetszolgálattal közösen tettük közzé a tanév elején a középfokú iskoláink számára. Ezen iskolák közül 13 intézmény fogadta el meghívást, és gyűlt össze a kisújszállási Vigadó Kulturális Központban.

A nemes megmérettetés délelőtt 9 órakor kezdődött a Nagykunság legszebb rendezvénytermében. Köszöntőt mondott a vendéglátó iskola részéről Toldi Attila igazgató, majd Kisújszállás város képviseletében dr. Kovács Tibor alpolgármester, a fenntartó részéről pedig Szász Veronika területi oktatási igazgató osztotta meg ünnepi gondolatait a versenyzőkkel és a közönséggel.  

A rendezvény jó hangulatához hozzájárult a két műsorvezető kolléga – Perneki Adél és Hajdu-Ráfis Tamás – közvetlen és vidám stílusa is.

Az élőprodukciókat mintegy 3 órás időtartamban, a kategóriákat váltogatva láthattuk a színpadon. A diákok által készített rövidfilmeket az érdeklődők ezt követően tekintették meg. A képzőművészet és a fénykép kategóriába érkezett alkotásokat szépen rendezett kiállítás formájában lehetett megnézni a Vigadó előcsarnokában.

Összesítve 130 tanuló versenyművét élvezhettük (egy tanuló több alkotással is nevezett), melyből 34 élőprodukciót láthatott a lelkes közönség:

-      vers és próza kategóriába 12,

-      hangszer kategóriába 9, 

-      tánc és mozgás kategóriába 6,

-      ének kategóriába 5,

-      stand up és színpadi jelenet kategóriába 2 nevezés érkezett ebben az évben.

A művészeti alkotások közül a fényképek száma 33, képzőművészet kategóriában 54 nevezés, míg a média és rövidfilm kategóriában 4 nevezés érkezett.

A helyezést elérők oklevélben és tárgyjutalomban részesültek. Az összesítésben a legjobb iskola vándorkupát vihetett haza, amelyet a következő versenyig az ADDETUR Baptista Gimnázium, Technikum és Szakiskola őriz Budapesten.

Külön dicséret illeti a közönséget is! Csodálatos és nagyon megható volt átélni, ahogyan a diákok tudnak örülni mások sikereinek. Ritka az olyan verseny, ahol ennyi önzetlen szeretettel találkozik az ember.

A már évek óta sikeres Illéssy Gasztro Kupa – országos ételművészeti verseny mellett ez a másik olyan volumenű rendezvény, ahol az iskola dolgozói közössége és diákjai újból bebizonyították, hogy nem véletlenül mondhatjuk el magunkról: az Illéssy több, mint iskola.

Köszönet a szervezésben és rendezésben résztvevő kollégáknak, akik minden megtettek azért, hogy ez a művészeti seregszemle a lehető legjobb színvonalon tudjon megvalósulni.

 

Toldi Attila igazgató

 

A résztvevő iskolák:

1)        Addetur Baptista Gimnázium, Technikum és Szakiskola

2)        Baptista Alapfokú Művészeti Iskola

3)        Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma

4)        „Budapest” Baptista Szakiskola és Sportiskola

5)        Csuha Antal Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

6)        Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola

7)        EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium

8)        Kovács Pál Baptista Gimnázium

9)        Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium

10)     Nagykun Baptista Oktatási KözpontÁltalános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és KollégiumIlléssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Tagintézménye

11)     Nagykun Baptista Oktatási KözpontÁltalános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Kossuth Lajos Gimnáziuma

12)     Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium

13)     Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum

Eredmények kategóriánként

 

A zsűrinek lehetősége volt kategórián belül megosztott díjat adni.

Ssz.

Kategória

Helyezés

Név

1.

tánc és mozgás (egyéni)

I. helyezett

Rácz Norbert

II. helyezett

Nagy Ádám

2.

tánc és mozgás (csoportos)

I. helyezett

Arany Dóra, Rácz Anna, Rónyai Réka, Simon Kinga, Herédi Gergely

 

II. helyezett

Laukó Dominik, Gerencsér Anna

III. helyezett

Molnár Adrienn Elza, Szabó Jázmin Virág

3.

vers és próza

I. helyezett

Magera Gyula

II. helyezett

Soós Boglátka

III. helyezett

Czeglédi Zétény

Különdíj

Kozma Nadin

Különdíj

Buliczka Gergely

4.

stand up és színpadi jelenet

I. helyezett

Illéssy SZÍN-KÖR

II. helyezett

Illéssy 11. A osztálya

5.

ének (egyéni)

I. helyezett

Simon Éva

II. helyezett

Simon Hajnalka

6.

ének (kórus)

I. helyezett

Kőrösi Kórus

II. helyezett

Zeneklub

III. helyezett

Rácz Anna, Csányi Viktória

7.

hangszer (egyéni)

I. helyezett

Kui Benedek

II. helyezett

Simon Éva

II. helyezett

Ángyán Luca

III. helyezett

Varga Szabolcs

Különdíj

Horváth Balázs

Különdíj

Molnár Vanda

Különdíj

Kárpi Rómeó

8.

hangszer (zenekar)

I. helyezett

Dió Trió

9.

média és rövidfilm

I. helyezett

Danyi Eszter, Strasszer Pál

II. helyezett

Avramucz Ruben Manó

III. helyezett

Mérész Bendegúz, Rozgonyi Barnabás

Különdíj

Major Anett, Varga Virág

10.

képzőművészet

I. helyezett

Yo Yixiao

I. helyezett

Németh Zsófi

II. helyezett

Gönczi Andrea

II. helyezett

Huller Alíz Abigél

III. helyezett

Vékony Mónika

III. helyezett

Berényi Krisztina

Különdíj

Barabás Attila Bálint

Különdíj

Ramos Marietta

Különdíj

Németh Zsófi

Különdíj

Ónodi Norbert

Különdíj

Bottlik Csenge

11.

képzőművészet (tűzzománc, szobrászat)

Különdíj

Kovács Anna

Különdíj

Milkovics Anna

Különdíj

Csanádi Nikolett

Különdíj

Varga Mónika

12.

fotó

(tájkép kategória)

I. helyezett

Lelkes Dominik

II. helyezett

Marozsán Brigitta

III. helyezett

Széll Kata

Különdíj

Marton Alexandra

Különdíj

Táborosi Emese

13.

fotó

(egyéb kategória)

I. helyezett

Gere Attila

II. helyezett

Lelkes Dominik

III. helyezett

Hatvani Barnabás

Különdíj

Szecsánszki Mirjám

Különdíj

Kerekes Petra

 

 

További fotók az eseményről a képre kattintva érhetők el: 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE