TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tartalmas Comenius projektet zárt a Kölcsey

2015. 09. 16. 12:51 | HÍREK

Iskolánk, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája egy, az Európai Bizottság „Egész életen át tartó tanulás” programjának keretei között megvalósuló Comenius multilaterális projektjét zárta a nyáron, melynek címe: „Make a Difference! Be a Green Entrepreneur!” („Változtass! Légy zöld vállalkozó”!).  Két évig így lehetőségünk nyílt egy olyan projektet végrehajtani, amely a hulladékok újrahasznosítását, újrahasználatát, az energiatakarékosságot és a megújuló energiaforrások témakörét is magába foglalta. A gyerekek ezen keresztül nem csak megismerték, hogy milyen környezetvédelmi problémák léteznek, hanem önkéntesen vállalt, és megtervezett tevékenységeken keresztül lehetőségük nyílt arra is, hogy tegyenek ezek ellen. Ökoiskolaként ez egy nagyon szép feladat, de nagy kihívás is volt.

Munkáinkból a májusi, romániai projekttalálkozón kiállítást készítettünk a Dragan Európai Egyetemen, Lugos város színházában egy szimpóziumon mutattuk be az elvégzett tevékenységeinket, majd a lugosi TV és rádió élőadásban készített velünk riportot. Nagy eredménynek tartjuk, hogy ezen a találkozón testvériskolai megállapodást kötöttük román partneriskolánkkal.

Hazaérkezve tanévzáró ünnepségünkön zártuk a projektet, az aulában pedig egy szép kiállítást készítettünk, amely teveink szerint még sokáig hirdeti, hogy milyen sokat dolgoztunk, és milyen fantasztikus élményekben volt részünk a projekt két éve során.

Nagyon sokat köszönhetünk ennek a projektnek: 9 partneriskolával (Ciprus, Finnország, Görögország, Lengyelország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország és Törökország) dolgoztunk együtt és osztottuk meg tapasztalatainkat, 6 országban jártunk projekttalálkozón. Ezeknek az országoknak mélyebben is megismertük a történelmét és kultúráját és eközben 41mobilitást teljesítettünk. Rendeztünk iskolánkban is egy találkozót, amelyen mi is bemutathattuk hazánkat. Büszkék vagyunk arra, hogy vendégeink nagyon jól érezték magukat nálunk, és Európa-szerte hirdetik, hogy milyen szép ország Magyarország!

Igyekszünk a lehető legszélesebb körben megosztani ennek a két évnek tapasztalatait. Minden projektünk iránt érdeklődőnek szeretettel ajánlom figyelmébe projektcsapatunk honlapját (www.greencomenius.hu), amelyet igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mindenki találjon benne hasznos információt, jó gyakorlatot, vagy csak egyszerűen néhány szép képet, amelyet a projekt során készítettünk.

Ezúton szeretném megköszönni minden résztvevő diáknak, tanárnak, szülőnek, az iskola- és a városvezetésnek azt a sok segítséget, amit a projekt lebonyolításához kaptunk, és természetesen köszönjük a Tempus Közalapítványnak, hogy lehetőséget kaptunk ennek az értékes Comenius projektnek a megvalósítására.

 

Kovács Judit
projekt koordinátor

 

Iskolánk munkájának a bemutatása a lugosi Dragan Európai Egyetemen.

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Év végi írásbeli számonkérés – esti tagozat – végzős évfolyam

17.
ÁPR.

Ballagás előkészítése

17.
ÁPR.

Végzős tanulók osztályozó vizsgái

17.
ÁPR.

Követő képesség és készség mérések a 9-10. évfolyamokon

17.
ÁPR.

Helyesírási verseny 5-8. évfolyamon

17.
ÁPR.

Bérleti hangversenysorozat III.előadás

17.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE