TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Ünnepség az Akadémián, a Veritas első végzős osztályával

2024. 06. 17. 16:27 | HÍREK

A Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeinek családjához tartozó – a közelmúltban Szenczy Sándor álmai nyomán megvalósult – Veritas Collegiate Academy Budapest Gimnázium első végzős osztályának bizonyítványosztó ünnepségét minap méltó helyszínen, a Magyar Tudományos Akadémián rendeztük meg. A fennkölt eseményen együtt volt velünk és köszöntőt mondott Dr. Szilágyi Béla, a segélyszervezet elnöke, Dr. Szabó Csaba oktatási főigazgató, Dr. Dula Borbála, a Veritas igazgatója és a végzősök osztályfőnöke, Al Ghaoui Hesna író, újságíró is. „Uram, Te adsz csodás tanácsot és nagyságos bölcsességet. Bölccsé teszel és megtanítasz az útra, amelyen járnom kell, szemeiddel tanácsolsz engem”, idézte Ézsaiást Szabó Csaba. A bátorító szavakat a Veritas diákközösségének nevében a végzős osztály két „summa cum laude” hallgatója, Fodor Viktória és Varga Abigél köszönte meg.

 

Dr. Szabó Csaba oktatási főigazgató ünnepi beszéde:

 

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a vendégeket, kiemelten is a Szülőket és a Diákokat életútjuk ezen egyik utolsó, de talán a legjelentőségteljesebb iskolai rendezvényén! Kedves DIÁKOK! Kicsit már „egykori diákok”! Amikor gyerekek voltunk, sokan azt hittük, hogy amikor felnövünk, akkor majd valami titokzatos változáson megyünk keresztül, aminek a következtében mások leszünk… Most ennek a várt-félt változásnak a kapujához érkeztetek Ti is. Elkezdődik egy életszakasz, egy pedig lezárul. Immáron felelősséget kell vállalni az életetek vezetése felett! A döntéseitek felett! A céljaitok kitűzésében! Az életfeladataitok végrehajtásában!

De mindig lesz egy biztos kapaszkodási pont az életetekben, ez pedig az Isten ismerete. Ézsaiás szavaival: „Kérdezzétek meg a jövendőt Tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok rám!„ (Ézsa. 45,11.)

„Lépj ki a csónakból!” – hívott el minket is az újra, a szolgálatra Szeretetszolgálat és a Veritas iskola alapítója, Szenczy Sándor – akinek ez az iskola nagy álma volt. Ti ebben a pillanatban most ezt teszitek. Kiléptek az alma materből, hátrahagyjátok a klasszikus iskolaéveket, de magatokkal viszitek a megszerzett tudást, a barátokat, a kapott példákat, az anyanyelven kívül egy másik nyelv és kultúra ismeretét, azt a szeretetet, amit oktatóitoktól kaptatok. Mert sok év után visszatekintve úgysem az jut majd eszetekbe, hogy pontosan mit mondott, hanem az, hogy hogyan mondta.

Ézsiás így fordul az Istenhez: „Uram, Te adsz csodás tanácsot és nagyságos bölcsességet. Bölccsé teszel és megtanítasz az útra, amelyen járnom kell, szemeiddel tanácsolsz engem.” (Ésa. 28,29. Zsolt. 32,8.)

E falak szinte köteleznek arra, hogy megosszak Veletek valamit az újabb kutatások eredményeiből:

„A jövőorientált személyek céljaik elérésére koncentrálnak. Fontos számukra, hogy cselekedeteik milyen következményekkel járhatnak. Jellemzően tudatosan cselekszenek, és törekszenek a pontosságra. Általában elérik céljaikat, ebből kifolyólag sikeresebbek és magasabb társadalmi státuszt is érnek el. A kutatások alapján az időperspektíva jelentős szerepet játszik a tanulási motivációban is. Megfigyelhető, hogy a jövőorientált diákok sokkal elkötelezettebbek tanulmányaik iránt, több energiát is fektetnek azokba. Ambíciózusak, rendszerezettek, előre megtervezik a napjukat. Adaptívabb megküzdési módokkal rendelkeznek, emiatt kevésbé hajlamosak a depresszióra és a szorongásra.”

Legyetek ti is ilyenek!

Jézus azonban a tudás mellé a teljes élethez a szeretet parancsát is ránk hagyta! „Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket”. Ján. 13,34.)

A szeretet ugyanakkor nemcsak egy parancs, hanem a legerősebb megküzdési stratégia is. Gondoljatok arra is, hogy a Szüleitek mennyi áldozatot hoztak és hoznak értetek, milyen féltőn óvnak, és tanácsaikkal támogatnak – melyeket lehet, most csak meghallotok és csak sokkal később értetek meg. De ez is majd a felnőtté válással jár.

A szeretet energiát ad, átsegít a nehéz pillanatokon, a szeretet éltet, és Isten szeretete a szívetekben a legnagyobb hatalom ebben a világban. Soha ne féljetek szeretni! Merjetek szeretni, beleadni magatokat az életbe. Nem félig, hanem egészen. Így lesztek testben és lélekben egészek és boldogok.

Zárásul ismét Ézsaiás útravalója, hogy elmondhassuk:

„Az Úrnak Szelleme: bölcsességnek és értelemnek szelleme, tanácsnak és hatalomnak szelleme, az Úr ismeretének és félelmének szelleme megnyugszik rajtam.” (Ésa. 11,2.)

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Záródolgozatok védése a 12. évfolyamon

08.
DEC.

Kőrö-Sí (nagy évfolyamok)

18.
DEC.

Megemlékezés a Magyar Népmese Napjáról

30.
SZEPT.

Megemlékezés a reformáció napjáról

27.
OKT.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE